Eliz
-Éhes vagyok Louis! Könyörgöm adj valami kaját, mert nem
bírom. – fogtam a hasamat kínomban.
- Ott van előtted! – bök az előttem lévő vértasakra.
- De ez állati vér! Ez nem jó! – nyafogtam.
- Tudod hogy tartja a mondás… aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli. Na már most. Ha nem akarsz kiszáradni, vagy éhen pusztulni, akkor megiszod. – rántotta meg a vállát. Miért kell engem kontrollálni? Vámpír vagyok az istenért, akkor hagyjanak is úgy viselkedni! Mi a fenét tegyek, hogy elengedjen? A szökés nem jó, azért már eltörte a nyakam, meg a többi végtagomat, de ez mellékes. Nekem egy vérkészlet kell, de az itt nincs. Gondolkodj Eliz! És bingó, de ehhez nem elég ez az egy tasak. Legalább is nem biztos. Fölveszem a földről, és mint az éhenkórász, úgy tömöm magamba az ételt. Louis önelégült mosollyal néz rám, majd ki megy a szobából. Egyedül maradtam. A levegőt mélyen beszívom az orromon át, majd számon kiengedem, és mélyen koncentrálok, arra a személyre, akire most a legnagyobb szükségem van. „ Segíts… a városszéli kétemeletű ház, keletre.” – és sikerült eljuttatnom az üzenetet neki! Most másra nem tudok számítani, hogy megmentsen a kiszáradástól, csakis Ő rá. Liz már nem az aki volt, de akkor is segíteni fog nekem, ha az élete is kerül belé!
- Ott van előtted! – bök az előttem lévő vértasakra.
- De ez állati vér! Ez nem jó! – nyafogtam.
- Tudod hogy tartja a mondás… aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli. Na már most. Ha nem akarsz kiszáradni, vagy éhen pusztulni, akkor megiszod. – rántotta meg a vállát. Miért kell engem kontrollálni? Vámpír vagyok az istenért, akkor hagyjanak is úgy viselkedni! Mi a fenét tegyek, hogy elengedjen? A szökés nem jó, azért már eltörte a nyakam, meg a többi végtagomat, de ez mellékes. Nekem egy vérkészlet kell, de az itt nincs. Gondolkodj Eliz! És bingó, de ehhez nem elég ez az egy tasak. Legalább is nem biztos. Fölveszem a földről, és mint az éhenkórász, úgy tömöm magamba az ételt. Louis önelégült mosollyal néz rám, majd ki megy a szobából. Egyedül maradtam. A levegőt mélyen beszívom az orromon át, majd számon kiengedem, és mélyen koncentrálok, arra a személyre, akire most a legnagyobb szükségem van. „ Segíts… a városszéli kétemeletű ház, keletre.” – és sikerült eljuttatnom az üzenetet neki! Most másra nem tudok számítani, hogy megmentsen a kiszáradástól, csakis Ő rá. Liz már nem az aki volt, de akkor is segíteni fog nekem, ha az élete is kerül belé!
Késő este van. A szél besüvít az ablakon, így a függönyök a
levegőben ringatóznak kecsesen. Világítást csak a hold fénye ad a szobának, így
a sarokba már nem igazán látok el. Mivel a varázslat tart, így nem tudok
kiszabadulni sem az ajtókon, sem sehol máshol. Véletlenül találtam meg a
pincét, és arra nem volt varázsige kitéve, így azon keresztül próbáltam meg
kiszökni, de ami történt utána, azt már mindenki tudja. Most csak várok az
ágyon ülve, és úgy sóvárgok tovább a vér után. A szemeim ki vannak száradva, és
émelygek. Istenem, csak segíts már végre rajtam.
Amikor már azt hittem, hogy teljesen becsavarodtam, és hogy
hallucinálni kezdek, egy magas alak jelenik meg előttem. Hát itt van! Eljött!
Összeszedem minden erőmet, majd felemelem a karomat, hogy hajoljon le, és
amikor átkarolja a derekamat Beleszívok a levegőbe, arcomat a nyakához
dörgölöm, majd kis puszikkal kezdem el elhalmozni. Hallom, ahogy a lélegzete
megváltozik, és mosoly kúszik az arcára. Én is elmosolyodom, de ekkor fogaimat
a nyakába eresztem, és Ő egy hatalmasat nyög. Próbál szabadulni erős szorításom
alól, de én nem hagyom. Félek. És hogy miért? Azért, mert hogy a kellő
pillanatban nem tudok leállni, mert kiszívom az összes vérét, csak azért, mert
most nem tudok magamon uralkodni. Nagyokat nyelve szívom magamba az újult erőt,
és érzem, hogy mostmár kezdek valamennyire étvágyilag kielégülni. Visszahúzom
szemfogaimat a nyakától, majd magam mellé fektetem. Elájult. Óh istenem mi ez
az érzés? Egy olyan érzés kerít hatalmába, amit még soha sem éreztem. Sajnálom
ezt a fiút. Nem kellett volna, hogy velem találkozzon, vagy hogy egyáltalán
belém szeressen. Egy szörnyetegbe. Én csak bajt hozok neki, de már nincs mit
tenni. Tudom, hogy képtelen lenne rá, hogy bántson engem. Hiszen Ő egy
vámpírvadász, de erről Ő maga sem tud. Az anyja is az, de őt meg akarta kímélni
ettől, habár nem csodálom. Én nem is állnék szóba egy magamfajtával, ha tudnám,
hogy mi is Ő. Félnék? Rettegnék? Fogalmam sincs, hisz’ nem vagyok a helyében,
de nem is lennék. Harry hirtelen felpattan ülő helyzetbe, és mélyen szívja be
magába a levegőt. A kezét a szívéhez teszi, én pedig csak nézem, ahogy magához
tér.
- Szia. –szólalok meg. Vékony, és egyáltalán nem magabiztos a hangom.
- Szia. – köszön vissza, és összeráncolt homlokkal néz rám. – Hol vagyunk? – kérdezi. – És egyáltalán, hogy kerültem ide?
- Imblood szélén kelet felé.
- Oh értem. És hogy kerültem ide?
- Küldtem egy üzenetet. Azaz gondolatban belemásztam a fejedbe, és idejöttél megmenti, ahogy én azt kértem. – feleltem.
- Oh értem. És miért kellett neked segítenem?
- Mert Liz engem elaltatott, és itt ébredtem egy héttel ezelőtt. Próbáltam megszökni, de eltörték az összes végtagom, és onnantól kezdve nem próbálkoztam a szökéssel. – meséltem le neki dióhéjban a sztorit.
- Értem. És engem azért manipuláltál ide hogy?
- Hogy egy kis erőt szerezzek valahonnan. Tudtam, hogy ma este Louis elmegy, és kihasználtam a lehetőséget.
- És én mint egy kutya, jöttem ide hozzád, hogy „megetesselek” –rajzolt macskakörmöket a levegőbe. Elszégyelve magamat bólintottam. – És most én is itt ragadtam veled? –kérdezte.
- Nem, mert úgy én is kijutok a házból, ha egy ember visz ki. Tehát a karodban kell kicipelned az ajtón.
- Oké, akkor menjünk! – mondta, és felkapott a karjaiba. Ez egy romantikus filmben tökre elmenne, de ez nem az a film. Lement velem az emeletről, majd amikor kinyitotta a bejárati ajtót, egy nem várt dolog állt szemben velünk. Szám tátva maradt, de amikor felnéztem Harryre, ugyan ez a reakció volt az arcán, mint nekem.
- Sietünk valahova? – lépett egyet felénk, de Harry meg meghátrált egy lépéssel. Ez nem lehet! Él? Edward Grosemberg él?
- Szia. –szólalok meg. Vékony, és egyáltalán nem magabiztos a hangom.
- Szia. – köszön vissza, és összeráncolt homlokkal néz rám. – Hol vagyunk? – kérdezi. – És egyáltalán, hogy kerültem ide?
- Imblood szélén kelet felé.
- Oh értem. És hogy kerültem ide?
- Küldtem egy üzenetet. Azaz gondolatban belemásztam a fejedbe, és idejöttél megmenti, ahogy én azt kértem. – feleltem.
- Oh értem. És miért kellett neked segítenem?
- Mert Liz engem elaltatott, és itt ébredtem egy héttel ezelőtt. Próbáltam megszökni, de eltörték az összes végtagom, és onnantól kezdve nem próbálkoztam a szökéssel. – meséltem le neki dióhéjban a sztorit.
- Értem. És engem azért manipuláltál ide hogy?
- Hogy egy kis erőt szerezzek valahonnan. Tudtam, hogy ma este Louis elmegy, és kihasználtam a lehetőséget.
- És én mint egy kutya, jöttem ide hozzád, hogy „megetesselek” –rajzolt macskakörmöket a levegőbe. Elszégyelve magamat bólintottam. – És most én is itt ragadtam veled? –kérdezte.
- Nem, mert úgy én is kijutok a házból, ha egy ember visz ki. Tehát a karodban kell kicipelned az ajtón.
- Oké, akkor menjünk! – mondta, és felkapott a karjaiba. Ez egy romantikus filmben tökre elmenne, de ez nem az a film. Lement velem az emeletről, majd amikor kinyitotta a bejárati ajtót, egy nem várt dolog állt szemben velünk. Szám tátva maradt, de amikor felnéztem Harryre, ugyan ez a reakció volt az arcán, mint nekem.
- Sietünk valahova? – lépett egyet felénk, de Harry meg meghátrált egy lépéssel. Ez nem lehet! Él? Edward Grosemberg él?
Elnézést, hogy ilyen rövidre sikeredett, de a következőt megpróbálom hosszabbra írni. 2 komment után jön a következő Puszi: Sz.G
