8. Rész. Más szemszög.

Eliz

Kételyek, melyek bennem vannak,felemésztenek. Az ember életben eljön az az idő, amikor mindenből elege lesz, és kitör belőle a fenevad. Ez történik most velem is. Megvadultam, és nem bírok leállni. Tegnap este majdnem a föci tanárt is kinyírtam. ~Szép emlékek~ mosolyodtam el magamban. Gyűlölöm azt a nőt, azaz igazság. Hajamat lófarokba kötöttem föl, elköszöntem a srácoktól, és indultam a suliba. Hatalmas nagy önuralom kell nekem, hogy ne törjem el senkinek sem a nyakát a folyosó közepén. Az önuralmam kontrollázásra, még rátesz egy lapáttal az is, hogy Kevin a szekrényembe rak, legalább 4 darab vértasakot. Ma is hozta a formáját, így egy mély lélegzet után teljes erőmből becsaptam a szekrényem ajtaját.
- Miért haragszol az ajtóra? – mosolygott le rám Harry.
- Csak… otthon a szüleim veszekedtek. – mosolygok kínosan.
- Milyen szüleid? El ugye tudod, hogy tudom, hogy vámpír vagy?
- Csss! Megőrültél? Halkabban! – tettem tenyeremet a szája elé.
- Bocsi. – mosolygott le rám, majd kézfejemet eltűntette az övéiben, és egy szűzies csókot nyomott ajkaimra. – Mi van veled mostanában? –kérdezte.
- Nem tudom. Megőrülök. – éreztem, ahogy az idegtől a kezeim remegni kezdenek, majd Harry karját megfogva, a mosdóba ráncigáltam, és neki estem mézédes nyakának. Próbált eltolni magától, de én erősen lefogtam, így mozdulni sem tudott.
- E-El… fejezd be…- halkult el egyre jobban a hangja, majd egyszer csak összeesett.  Számat megmostam, majd ott hagytam mindenféle lelkiismeret nélkül a földön. Egy női sikolyt hallottam, majd egy száznyolcvan fokos fordulatot tettem, és mosolyogva néztem, ahogy Harry testét körbe állják, hogy megnézzék, meghalt e. A válasz pofon egyszerű. Igen. DE! Nem is. Meghalt, de még idejében adtam neki a véremből. Belibegek az első órámra ami a földrajz. Leülök a helyemre, majd Liz is leül mellém.
- El vagy tűnve El. – mondja nekem, majd egyik karjával átöleli a nyakamat.
- Lassan egy kicsit ki kell vonnom magamat a forgalomból. – mosolyogtam rá.
- Miért is? – kérdezte.
- Más vizekre evezek. Nem akarom Harryt bántani… pénteken is majdnem megöltem, és ma is… szóval majd ma is meg kell igéznem, hogy ne emlékezzen erre. – húztam el a számat.
- Mi van veled? Harryt szereted nem? És képes vagy bántani? Akkor engem? – von kérdőre. Igazad van legjobb barátosném! Pont erre van szükségem!
- Kedvelem Harryt.  De egy dolgot sose felejts el! Téged soha a büdös életben nem bántanálak!- szögeztem le neki.  Vállát rángatva szögezte tekintetét maga elé, majd amint a tanár belépett, mosolyom csak szélesebb lett, amíg az Ő tekintete rémülté vált, ahogy meglátott engem. Fogaimat megmutatva neki integetem, de Ő próbálta tekintetét levenni rólam.
- Mondja tanárnő, mi történt önnel? – kérdezett rá az egyik diák.
- Hát tudjátok hogy működik ez. Mi felnőttek is szoktunk ágytornázni. – mondta azt, amit én mondtam neki, még az este.
- Na de tanárnő! – háborodott fel az egyik lány. Én hangosan felnevettem, de a tanárnő megrémülve tekintett felém.
- Kérem Miss Hope. Fáradjon ki az óráról.. – mondta remegő hangon. Felhúzott szemöldökkel néztem vissza rá, és ajkaim gúnyos mosolyra húzódtak.  – De nem muszáj, csak kérem ne zavarja az órámat. – mondta, majd könyveit lerakta az asztalra.
- Ugyan tanárnő. Én inkább innék, ha nem zavarja. – mondtam, majd elővettem egy palack vizet és azt kezdtem el kortyolgatni.
- Nem szeretném, úgyhogy tegye el kérem.
- Akkor inkább kimennék. – mondtam, majd táskámat a vállamra tettem, és kimentem a folyosóra. Bementem a női mosdóba, de Harry teste már nem volt ott. A gyengélkedő felé igyekeztem, és az iskolaorvosnál találtam meg.
- Kérem Miss Hope. Ide nem jöhet be. – mondta az orvos.
- A barátnője vagyok, úgyhogy most szépen beenged. – néztem a szemébe. Elállt az utamból, és beléptem a szobába. – Nagyon jó, és most menjél ki. – fordultam vissza felé, majd mint egy jó kiskutya, elhagyta a szobát. Éppen jókor, ugyanis Harry egy nagy lélegzet vétel közben, felugrott ülő helyzetbe, majd vissza engedte magát az ágyra.
- Mi… mi történt? – lihegett, mint egy aszmás szamár.
- Éhes lettem. – rántottam meg a vállamat.
- Majdnem megöltél igaz? – kérdezte, mire csak bólintottam. – Annyira fasza vagy. Együtt vagyunk, de te engem ölsz meg mindig. Nem unod még? Mert én kurvára! – emelte fel egyre jobban a hangját. Szemeimet megforgattam, majd ránéztem. – Komolyan nem értelek.
- Mondtam én neked egy szóval is, hogy értsél meg? – kérdeztem nyugodt hangon.
- Elmész te a… - halkult el.
- Igen? Hova? Hova menjek el?
- El mész te a pokolba!  Úgyis oda való vagy. – mondta, és a tekintetével fel tudott volna nyársalni. Arcáról mindenféle érzelem átfutott. Csalódottság, hiány, rémület, undor, és titokzatosság.
- Szeretnéd, hogy a nővérednek baja essen? – vontam fel a magasba a szemöldököm. Arcán a védelem, és a szeretet vette át a helyét.
- Ha egy újjal is hozzá mersz érni…- sziszegte fogai között.
- Mi lesz akkor? Semmi. – nevettem fel gúnyosan. – Erősebb, gyorsabb,ravaszabb, és ne felejtsd, vérszívó is egyben. Ne akard velem felvenni a versenyt, mert úgysem jön össze.
- Majd meglátjuk. – mondta, de mielőtt kilépett volna az ajtón, karjánál fogva vissza rántottam.
- Nem adsz ki egy hangot sem, és nem akarsz elfutni sem. – mondtam szemébe nézve, majd torkát átharaptam, és csak ittam. Ha az agyam elborul, akkor mindennek vége van. Amióta bezártak a pincémbe, egyszerűen megőrültem.  Eldobom magamtól, majd a teste a földre esik, én pedig kirohanok az iskolából. Nem tudom, hogy merre, és hogy hova tartok, de a lábam csak visz, és végül kikötök, egy gyönyörű szikláson. A levegőbe beleszívok, és a sós tenger illata csapja meg az orromat. Karjaimat széttárom, hogy a szél rendesen, és teljes erejéből átfújjon. Hajam a levegőben röpköd; mosolyom levakarhatatlan az arcomról. Mintha repülnék. Mintha minden az enyém lenne, és gondtalan lennék.  Lefekszek a zöld gyepbe, és a fű,csak úgy simogatja arcomat.  Mosolyom az arcomra fagyott, és még az sem vette el a kedvemet, amikor megláttam Kevint fölöttem állva. Mosolyogva nézett le rám. Biztos azt hitte, hogy beszívtam, pedig egyszerűen, csak boldog vagyok. Mi volt ennek a srácnak a vérében? Kevin két kezemnél fogva felránt, majd ajkait az enyémre tapasztja, és úgy merülünk el egymás szájában. Nyelvével úgy cirógatja az enyémet, és csak az jár a fejemben, kell nekem. De nem ő! Hanem Harry. Fejemben az az ötlet jár, hogy most Kevinen kitölthetem a dühömet.  Ingjét kettészakítva rángatom le róla, és ő is ugyan így tesz az enyémmel. Néha egy kis megkönnyebbülés is kell az embernek. Helyesbítek, vámpírnak.  
várom a véleményeket :* Puszi Sz.G

7. Rész Ennek az egésznek két oldala van.

Eliz

Rossz volt, hogy Harry így reagált, de valamilyen szinten érthető. Biztosra veszem, hogy ha én lennék az Ő helyébe, sikítozva futottam volna el előle. Rossz volt az a csend, amikor visszamentem a nappaliba, mert úgy éreztem, teljes mértékben egyedül maradtam.  Mostanában annyira nyugodt az életem, ami számomra nyomasztó. Furcsa, hogy nem kell sehova sem mennem, vagy menekülnöm. Hiányzik az az élet, de már kezdek ehhez is hozzá szokni. Itt születtem, és csak négy éve tértem vissza. A kezemben gőzölgő meleg teával állok kint az erkélyen, és azon filózgatok, hogy mi is történt eddig velem. Miért nem unom az életet?  Ahogy fejemet az égnek emelem, és tekintetemmel a csillagokat nézem, rögtön Edward jut az eszembe. Miért nem védtem meg akkor?  Bárcsak lett volna bennem annyi, hogy átváltoztatom… szemeimbe könnyek gyűlnek, de ekkor elmémbe bevillan Harry. Lehet, hogy Edward így akar nekem oda föntről üzenni, hogy egy ugyan olyan kinézetű pasiként született ujjá. Mindezzel csak egy a gond. Harry egyáltalán nem hasonlít Edwarddra… belsőleg nem. Ahogy fejemet újra visszaengedem az eredeti helyzetébe, magam elé bámulok, és egy emberi alakot vélek felfedezni az erkélyem alatt. Alakját egyből felismerem, és egy igen nagy kedvenc írómtól kezdek el idézni.

Jaj Istenem, olyan rosszat sejt a lelkem,
Ott lenn amint állasz egész olyan vagy
Akár a holttest a kriptája mélyén,
Vagy a szemem csal, vagy nagyon fehér vagy – kiáltom le párkányomról.

De csitt, mi fény nyilall az ablakon?
Ez itt Kelet és Júlia a napja
Kelj, szép Nap, és az irigy holdat öld meg,
Mely már beteg a bútól sápadoz – feleli szemtelen mosollyal az arcán, majd egyik térdére ráereszkedik, és úgy néz fel rám.

Ó, Romeo, mért vagy te Romeo
Tagadd meg atyádat, dobd el neved,
Vagy én nem leszek. – nevettem most már önfeledten, majd mit sem törődve semmivel, fogtam magam és leugrottam oda elébe.  Arcán egy pajkos mosoly jelenik meg, én pedig mutató ujjammal belebökök jobboldali gödröcskéjébe.  Nagy barna szemeimmel az Ő zöldjeit kutatom, ami mindig mosolyog, még ha Ő maga nem is. Ajakimat sietősen nyomom övéi ellen, majd egy szenvedélyesebb táncra hívom ki övét. Levegőhiány miatt elválunk egymástól, majd nagy levegőket véve, nézem arcának minden centijét.
- Hogy hogy vissza jöttél Rómeó? – fonom karjaimat nyaka köré.
- El sem mentem. – nézett le rám. – Csak nem tudtunk normálisan beszélgetni.
- Ja igen. Amúgy van valamilyen kérdésed ezzel kapcsolatban? – néztem fel rá.
- Igen. Méghozzá nem is egy. Tudsz falon mászni? Milyen a vér íze? Át tudsz menni a falon? Repülni tudsz?
- Nem, isteni,nem, és nem. – nevettem. Ennyire hülye kérdéseket.
- Hogy érted, hogy isteni?
- Engem ez éltet Harry. De mostanában próbálok állatokon élni. – hazudtam neki. De persze, majd pont miatta kezdek el diétázni.
- Ezt örömmel hallom. – mosolyog le rám. Nem hisz nekem. De jól is teszi. Első szabály! Egy vámpírban sose bízz meg! Ha megteszed őrült vagy. Tekintetünk teljes mértékben egybeolvadt, és csak néztünk egymásra. Hihetetlen miket vált ki belőlem ez a fiú.  Zavarodottan elmosolyodtam, majd fejemet lentebb hajtottam.
- Azt hinné az ember, hogy a te százhuszonnégy éveddel, már nem tudsz zavarba jönni.
- Sok mindent még nem tudsz rólam. – válaszoltam.
- Majd idővel.
- És az mennyi idő? –kérdezte.
- Ha engem nem szúrnak szíven, akkor még pár évszázad.
- Kösz! - nézett rám komolyan. Kezemet a szám elé tettem,mert az a komoly tekintet, amivel rám nézett, ezt váltotta ki belőlem. – Milyen érzés vámpírnak lenni?
- Néha jó, néha rossz. A jó része az, hogy mindenre oda tudsz egyszerre figyelni, és a koncentráló képesség elég magason van. A rosszabbik oldalát, meg szerintem nem kell elmondanom. – mondtam neki, mire egy nagyot nyelt, és éreztem, ahogy az emberi szíve egyre jobban kezd dobogni, így a vére is egyre jobban kezdett felpezsdülni. Annyira vágyom arra, hogy a fogaimat bele illesszem tökéletes nyakába. Utálom mindezért magam, hiszen kedvelem Harryt, de a vére… az valami bódító.
- Eliz! – lóbálta meg szemeim előtt a karját. Megráztam a fejem, majd tekintetem levettem nyakáról, és vissza vezettem az arcára.
- Hm?
- Már megint a nyakamat stírölted. – közölte velem. Fejemet oldalra billentettem, hogy ne keljen a szemébe nézni. – Akarod? – kérdezte, mire én szemöldök ráncolva néztem fel rá. Bőrdzsekijének felhúzta az ujj részét, majd felkarját megfogva, elém tartotta azt.
- Te mi a fenéket csinálsz? – szívtam be mélyen a levegőt.
- Kóstold meg. Harapj meg, vagy mit tudom én, hogy ilyenkor mit szoktak. – rántotta meg a vállát.
- Te megőrültél?- fogtam meg a felkarját, majd egy hirtelen mozdulattal ellöktem magamtól, úgy, hogy hátra esett. Kezemet szám elé kaptam, mert éreztem, ahogy fejét beüti egy kőbe, és vérzik. Odarohantam mellé, majd letérdeltem, kézfejemet az Ő feje alá tettem, és úgy próbáltam észhez téríteni.
- Harry! Harry könyörgöm ne csináld ezt!  Hallod! Kelj már fel! – pofozgattam az arcát. Kézfejemet, ami a feje alatt volt elvettem, majd azt néztem tekintetemmel. Kezemet egyre közelebb emeltem számhoz, majd nyelvemmel megérintettem ujjbegyeimet. Mintha mennyországban érezném magam, olyan isteni volt Harry vére. Nem bírom! Egyszerűen nem bírok magammal! Fogaimat belemélyeszettem csuklójába, majd úgy szívtam ki egyre több vért belőle. Muszáj magamat leállítani! ~gyerünk Eliz különben megölöd!~ ordította egy belső hang, majd karját eldobtam, és a sajátomba haraptam bele, majd azt a szájához tartottam. Lecsúszott pár csepp a torkán, és egyszer csak felugrott ülőhelyzetbe. Mély hangján köhögött, majd fáradt szemével rám nézett.
- Miért csináltad ezt? Meg is ölhettél volna! – állt fel, majd elindult befele az erdőbe. Felálltam én is, és utána iramodtam. Vállánál fogva visszarántottam, majd magammal szembe állítottam, és mélyen belenéztem a szemébe.
- Nem emlékszel, hogy hol voltál, és hogy mi történt, hanem most szépen hazamész, teszel egy kötést a fejedre, és alszol, majd mindent elfelejtesz! – néztem bele könnyes szemekkel az övéibe, majd bólintott, és mint egy jó kiskutya elindult hazafele. Utálom, amikor meg kell igéznem őt, de nem akarom, hogy tudja, hogy mit csináltam vele.  Karjaimat összefontam mellkasom előtt, majd fejemet  lehajtva mentem vissza, a házamba. A terasz ajtót becsukva magam után, utam a pincébe vezetett, majd kivettem egy tasakot, és amikor megfordultam, ott állt mögöttem egy nő, és már csak arra emlékszek, hogy valamit az orrom alá tesz, majd egy vaskapu bezárul, és körülöttem a világ teljes mértékben elsötétül, és egy jobb, és szebb helyre kerülök, ahol boldog lehetek, és gondok nélkül élhetek.
Két komment után következő! By: Sz.G

Facebook csoport: https://www.facebook.com/groups/1533490063560058/?ref=bookmarks

6. Rész Niall tanár úr

Eliz

Nem tudom, hogy mitévő legyek. Harry innentől kezdve meg fog vetni, vagy mi? Utálni fog, vagy mellettem maradni? Ha holnap ismét látni fogjuk egymást félni fog tőlem, vagy oda jön, és a szemembe mondja, hogy nem érdekel, hogy mi vagy, úgy kellesz nekem ahogy vagy? Ezekkel a fel nem tett, és meg nem válaszolt kérdésekkel aludtam el, hogy holnap, majd egy újabb napvilágot láthassak meg.
- Ébresztő. – simított végig egy férfikéz az arcomon.
- Ha még egyszer hozzám érsz péppé téplek. – morogtam fáradt hangom.
- Dehogy is! Hiszen engem nem tudsz megölni édesem. – hajolt közvetlen a fülemhez, majd egy hirtelen mozdulattal magam alá fordítottam. – Hm… ez a póz tetszik. – mosolygott fel rám, az én arcomon pedig egy fintor keletkezett.
- Azt. Mondtam. Hogy. Ne. Érj. Hozzám. Mi nem világos ezen neked? – mordultam fel, majd leszálltam róla, és kinyitottam neki a szobámból egészen a folyosóig vezető utat. Felkelt az ágyamból, majd mint egy rossz kisfiú, akit épp büntetésbe küldenek, kiment a szobámból. Bementem a fürdőszobámba, majd rendbe szettem magam. Indulásra készen állva néztem még utoljára bele a tükörbe, majd mindenkitől elköszönve indultam el a suliba.
Amikor a szekrényemnél álltam, és épp kivettem volna a könyveimet fizikára, annak az ajtaja becsukódott, és egy göndörrel találtam szemben magam.
- Beszélhetnénk? – kérdezte a szemembe nézve.
- Mikor, és hol?
- Ma délután. Átmegyek hozzátok.
- Biztos vagy te ebben? – kérdeztem felvont szemöldökkel, mire Ő szintúgy felhúzta a szemöldökét. – Abban, hogy egy vámpírokkal teli házba akarsz bejönni. – adtam a fel nem tett kérdésére meg a választ, mire Ő elhúzta a száját. – Nyugi nem harapnak. – na jó ez egy vámpír szájából elég hülyén hangozhatott.
- Jó. Akkor háromra odamegyek. – mondta, majd köszönés nélkül elment. Most ez így jó akkor? Akkor nem haragszik? Habár oka ugyan nem lenne rá. Vagyis de, amikor egyszer meg akartam vacsorázni belőle, de kitöröltem az emlékezetét. Bementem első órámra, majd leültem Liz mellé, és nagy zajjal vártuk a tanárt.
- Na jó! Most már elég a zsivajból!- jött az ajtóból egy igen ismerős hang. – Először is bemutatkoznék. Niall James Horan vagyok. Hívjatok csak Niall- nak, hiszen nem vagyok sokkal idősebb nálatok. – mondta Ni, mire én csak felröhögtem. Most ez komoly? Semmi köze nincsen a pedagógiához Niallnek.
- Kérem kisasszony maradjon csendben az órámon. – nézett rám szúrós szemekkel. Még hogy alig idősebb, mint ezek a vacsorák itt előttem. Na ne hülyítsen már. Nevetésemet az szakította félbe, hogy éreztem, ahogy belülről a férem pezsegni kezd, és előjön belőlem a vámpír énem.
- Kérem Mr. Horan had menjek ki! Nagyon rosszul vagyok! – takartam el kézfejemmel a számat, és a szemeimet is lehunytam.
- Menjen, de siessen vissza! – mondta aggódva, majd ahogy egy ember szokott kirohantam a folyosóra, majd a takarító szertárba. A falnak neki támaszkodva vettem mély lélegzeteket, hogy lenyugtassam magamban a kitörni készülő szörnyet. Valahonnan a közelből jön a vérszag, és érzem, hogy egyre jobban közeledik. Kilépek a szertárból, és átmegyek a wc-be ahonnan a forrás jön. Ahogy becsuktam magam után az ajtót, egy férfi lépett elő az egyik NŐI fülkéből. Kezéből ömlött a vér, de a másikban egy fa karót tartott, ami ki volt élesre faragva. Megpróbáltam kinyitni az ajtót, de nem sikerült, ugyanis valaki bezárta.
- De jó találkozni. – mosolygott rám ördögien.
- Haver tedd el azt, mert bajod eshet. – mentem oda hozzá egyre közelebb, de ő maga elé tartotta a karót, és felém bökött egyet, de éppen hogy nem talált el.
- Szerintem meg nem teszem le. – vigyorgott rám, majd farzsebéből elővett egy tőrt. Kezében megforgatta a tőrt, majd megint minden figyelmét rám szentelte.
- Kezdő vagy barátom. – mondtam majd kezét hátra csavarva kerültem mögé, és úgy illesztettem éles fogaim bele édes nyakába, amint szívtam belőle egyet, úgy éreztem, hogy az egész testem görcse rándul, és a levegőt nehezen veszem. Köhögve löktem el magamtól, de a srác gyorsabb volt, így a karót belém szúrta, de a szívemtől egy kicsit odébb talált be, majd amikor a tőrt is belém akarta szúrni, az ajtó betörődött, és a srác feje a testétől le lett választva, ami a földre került, én pedig felnéztem a megmentőmre. A gyomrom még nagyobb görcsbe rándult, amint megláttam Kevint.
- Te meg mit keresel itt? – kérdeztem.
- Persze szívesen máskor is! – mosolygott rám, majd vállára kapta a srácot, és kiment a mosdóból, én pedig még mindig a hasamat fogva térdeltem a földön. Nehezen, de végre fel tudtam állni, majd a mosdókagyló szélére támaszkodtam, és a nagy tükörbe néztem. A hajam csapzott volt, ezért kézfejemmel párszor át szántottam, hogy egy kicsit normálisabban nézzek ki, majd visszamentem földrajzra.

***

Idegesen tördeltem a kézfejemet, majd amikor a csengő megszólalt, egyből oda rohantam, és kinyitottam az ajtót, ahol Harry állt meglepetten.
- Szia. – mosolyogtam rá.
- Helló. – mosolygott vissza rám szelíden, majd beinvitáltam a házba. Zsebre dugott kézzel jött utánam a nappaliba, ahova mondtam, hogy üljön le nyugodtan.
- Mit szeretnél tudni? –kérdeztem, miközben lenyeltem egy kortyot a cherrymből.
- Hogy mit szeretnék tudni? Mindent basszameg! Mi a fene ez? Vámpírok? Kész röhej! Mi ez te jó isten! Meseország? – nevetett zavarodottan.
- Nem. Ez a való világ, csak eddig burokban éltél. – közöltem vele.
- De hogy? Mi vagy te? Ki vagy te?
- Vámpír vagyok Harry, de azt hiszem, hogy ezt már megbeszéltük. Legalább is szemtanúja voltál. – bólintott. – Én százhuszonnégy éves vagyok. Ezernyolcszázkilencvenben változtatott át az anyám, aki egy polgárháborúban eltűnt.
- Szeretem az idősebb nőket ez tény. De azért nem ennyire! – nevetett fel.
- Haragszol rám? – kérdeztem, de amikor kinyitotta volna a száját Oliver bácsikám lépett be a nappaliba.
- Megzavartam valamit? – kérdezte.
- Harry, Ő itt Oliver a nagybácsikám. – mutattam be őket egymásnak.  Oliver kezet nyújtott Harrynek, aki bizonytalanul, de viszonozta a gesztust.
- Mi a baja? –kérdezte Oliver tőlem.
- Tudod Harry, igen Oliver is vámpír?
- Mi? te normáli..- szidott volna Oliver, de egyik kezemet elé tartottam, hogy nyugodjon le.
- Értem. És még hányan vagytok? – kérdezte Harry.
- Ebben a városban még négyen vagyunk, de világszerte rengetegen. – adtam választ kérdésére. Homlokát dörzsölve visszaült a kanapéra, és én közvetlen mellé.
- Figyelj én megértem, ha most össze vagy zavarodva, de ezt egy idő után meg lehet szokni. Liz is megszokta. – mondtam bíztatóan.
- Ő az a csaj, akivel mindig vagy? – kérdezte Harry.
- Jó kis nő mi? – húzogatta a szemöldökét Oliver. Harry felkuncogott ezen a mondaton. Oliverre néztem egy olyan „ Ezt most muszáj volt?” tekintettel, majd minden figyelmemet visszafordítottam Harryre.
- Ha ezt lehet, ne mond elé senkinek se jó? – kérdeztem tőle.
- Persze. – mondta érzelemmentesen. – Ha nem haragszol, akkor én inkább mennék. – állt fel, majd az ajtó felé indult. A csomót lenyelve, ami idő közben a torkomban keletkezett lenyeltem, majd utána indultam.
- Szia El. – köszönt el, majd amint átlépte a küszöböt úgy éreztem, hogy üres lett ez a ház. 

5. Rész Halott lány

Eliz

Reggel korán keltem fel hangos kopogásokra. Kómásan kikeltem az ágyból, majd lebotorkáltam a lépcsőn, egyenesen a bejárati ajtóhoz. Kinyitottam azt, és éppen le akartam ordítani a fejét az illetőnek, de helyette egy nagy ölelést adtam neki.
- Hát te meg? – mosolyogtam, majd beljebb húztam a házba.
- Jó újra látni. – nevetett fel.
- Mivan? Meguntad Ázsiát?- mosolyogtam rá.
- Nem, de most egy ideig más vizekre evezek. – rántotta meg a vállát, majd leült a kanapéra. – Van itthon valami kaja, vagy mehetek vadászni? – kérdezte haspók. Lementem a pincébe, majd felhoztam két vérrel teli tasakot.
- Milyet kérsz? Van nullás, meg B-s. – kínáltam meg.
- B-s csoportot kérek. Bár az AB-t jobban szeretem, de most egynek jó lesz ez is. – mondta, majd magába is tolta.
- Lám lám. Engem már meg sem kínáltok? – jött le az emeltről Kevin, mire Niall felpattant, és egyből neki ment, majd megmutatta neki fogait.
- Hagyd Niall. – szóltam neki, mire fejét hátra fordította, és értetlenül nézett rám. Kevin levette Niall kezét a nyakáról, majd felém közelített.
- Jobb lenne, ha a barátodat kordában tartanád. – mondta szigorúan rám nézve.
- Mert ki vagy te itt? Neked rég halottnak kéne lenned. – mondta Niall.
- Most miért mondja ezt mindenki? Nem is örültök nekem? – csodálkozott Kevin.
- Nem kell itt tettetni a hülyét. Minek vagy itt valójában? – faggatta Niall.
- Szerintem azt hagyd rám. – ment oda Niall elé. Egy ideig farkas szemet nézek, majd Kevin elindult a bejárati ajtó felé.
- Hova mész? –kérdeztem rögtön.
- Enni. Valamit nekem is kell ennem. És lehet, hogy a kis göndöröddel kezdem.
- Kevin fejezd be! Harryt hagyd békén jó?
- Mert ha nem?- kérdezett vissza.
- Megtalálom a módját, hogy megöljelek! – sziszegtem fogaim közt.
- Még egy ilyen megnyílvánulás , és a barátocskádat kinyírom! – ordított fel Kevin, és én épp mondani akartam volna a magamét, de Niall befogta a számat. Kevin kiment az ajtón, mire én levágtam magam a kanapéra. Úgy utálom! Gyűlölöm! Hogy rohadna szét a pokolban a teste, aztán még a hamuja is elégne!
- Wáow kislány! Nyugi.  – nézett rám nagy szemekkel Niall. értetlenkedve néztem rá, majd felvilágosított, hogy egy kicsit hangosan mondtam. Megráztam a fejemet, felvettem a táskámat, és elindultam a suliba. Idegesen baktattam befele a szekrényemhöz , de ekkor észrevettem, ahogy Kevin egy csajjal beszélget az ÉN szekrényemnek dőlve. Körbenéztem magam körül, nem volt senki sem a folyosón, majd megindultam a csaj felé, és kitéptem a nyakából egy kis darabot. Összerogyott halottam előttem a földön, de egy égető szempárt éreztem a hátamba fúródni. Megfordultam tengelyem körül, és Harryt rémült tekintetét véltem felfedezni. Kezeim véresek voltak, pont úgy, mint az állam is. Visszanéztem Kevinre, aki arcán egy diadalittas mosoly volt. Elfordultam a másik oldalra, és a hátsó ajtón szinte kisuhanva rohantam a kocsimba. Elővettem egy kéztörlőt, majd megtöröltem vele az arcom, és a kezeimet.  Beültem a volán mögé, majd elhajtottam az iskola területéről. nem tudtam, hogy hova, és merre tartok, egyszerűen csak hagytam, hogy az autó vigyen engem ahova akar.

Harry:

Fülemben szólt a kedvenc bandám zenéje, amikor éreztem, hogy a zsebemben a telefonom rezegni kezd. Megnyitottam az üzeneteket amiben ez ált:

Elizzel valami baj történt siess a suli elejéhez: Kevin

Nem tudtam ezt mire vélni, de lépteimet gyorsabbra vettem. Nem értem. Honnan van meg Kevinnek a számom? Amúgy… hiába El rokona, akkor sem szimpatikus. A suli bejáratában megálltam, mert a lányt láttam meg, akivel állítólag probléma van. Megfordult tengelye körül, de tekintete rémült volt. Kezén, és állvonalán valami piros folyadék folyt le, de amikor kicsit közelebb lépett hozzám, a mögötte lévő lány mozdulatlanul feküdt a földön. Körülötte nagy piros tócsa volt, és ahogy arra jobban ráfókuszáltam világossá vált. Vér. ~Mi vér? Harry te hülye vagy. ~ Nem akarom elhinni. Eliz gyilkos lenne? De miért tette ezt a lánnyal? Kevin meg csak ott áll, és úgy vigyorog, mint a tejbe tök. Elfordul a lány, majd kirohan a folyosó túlsó végén lévő ajtón. Ezt nem hiszem el… Eliz meggyilkolt egy ember? Az nem lehet, hisz’ ő olyan kis csendes és szerény. Elindultam, majd a halott test mellé lépkedtem.
- Nem tudom, hogy mibe kevered, vagy keverted Elizt, de jobb lenne, ha leszállnál róla. – mentem oda Kevinhez, majd a szemébe nézve közöltem vele.
- Ugyan már. Semmit sem tudsz róla. Ő egy gyilkos. Akárcsak...
- Akárcsak? Te hülye vagy ember! Hogy beszélhetsz így a saját rokonodról? – ordítottam rá. Nem tűröm el, ha Elről így beszél bárki is!
- Öcsi… ne húzz velem újat.  Nem tudod, hogy kivel van dolog. Én a te helyedben, most megfordulnék, és úgy mint a palota pincsik engedelmeskednék, és elhúznék a picsába. – nézett bele mélyen a szemembe, de én nem mozdultam, és Ő értetlenül nézett rám.
- Nem félek tőled oké? – válaszoltam vissza, majd bementem az első órára.

***

Egész nap a iskolapadban ülve gondolkoztam Elizen. Ahogy a hulla ott feküdt mellette, róla csurgott le a vér, ahogy Kevin ott állt mellette diadalittas mosollyal a képén, és ahogy engem meglátott, majd fél percen belül nyoma veszett. Az a legdurvább, hogy nem is láttam őt elmenni.
Most délután hétóra van, így lassan már haza kéne mennem. Elköszönök a haverjaimtól, majd kimegyek a King nevű kis kávézóból/szórakozóhelyről, és beszállok fekete autómba. Ahogy a kulcsot a lyukba illesztem, majd elfordítom azt benne, a motor felbőg, ami azegyik kedvenc hangjaim egyike. Igen, imádom az autók, és a motorok hangos, és durva hangját. Ráfordulok a szüleim kocsifelhajtójára, majd leállítom autóm motorját, és kiszállok belőle. A bejárati ajtót kinyitva, klasszikus zene üti meg a fülem, és mennyei illatok szöknek ki a konyhából, ahol valószínűleg apám, és anyám tevékenykedik. Elordítok egy hangos „Sziasztok megjöttemet”, majd utam a szobámba vezetett. Becsuktam magam mögött az ajtót, de amikor megfordultam, ijedtemben kissé felkiáltottam.
- Hogy kerülsz te ide? – kérdeztem, de mintha a lábam a földbe gyökerezett volna, nem tudtam megmozdulni.
- Harry… - kezdte volna, de félbeszakítottam.
- Mégis mi a franc volt ma a suliban? Ott feküdt melletted egy halott lány, te tiszta vér voltál, és Kevin csak úgy ott állt és nevetett. Mégis mi a franc folyik itt? És ma is az a féleszű unokabátyád olyan volt, mintha hipnotizálni próbált volna! Mi ez az egész? – akadtam ki teljesen. Mik ezek a titkok? Egyáltalán akarom én mindezeket tudni? Egyáltalán belefolyjak én valamibe? Megérné ez nekem?
- Harry ez… nem mondhatom el. – rázta hevesen a fejét.
- Mégis mit nem mondhatsz el? – mentem oda hozzá, majd két tenyeremet az arcára helyeztem, és úgy kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen.
- Harry… én nem… nem akarom, hogy félj tőlem. – vette le a kezeimet, majd félúton elengedte a levegőben.
- Miről beszélsz? – ráncoltam össze a homlokomat. – El én nem félek tőled bármi is van. Hogy gondolod azt, hogy félnék tőled?
- Harry ezt te nem értheted.
- De mit az isten szerelmére bökd már ki! – förmedtem rá, de ő meg sem rezzent.
- Vámpír vagyok! Most már jó? A csajt pedig én nyírtam ki, mert Kevin felbaszott agyilag, és így akartam vele tudatni, hogy szálljon le a magas lóról. – szemeimet össze szorítottam, és próbáltam eltitkolni a belőlem kitörekvődő  nevetést. – Nem hiszel nekem? Nevess csak. De nézd csak! – mondta, majd a szemei szinte egy pillanat alatt vérbe pompázott, majd beleharapott saját bőrébe. Számat eltátottam, és ahogy a tekintetem az egyre inkább jobban eltűnő sebére téved, annál jobban kezdtem a körülöttem lévő környezetet érzékelni. – Harry minden rendben? – jött közelebb, de én kezemet kirántottam az övé közül. – Harry!
- Menj innen. – mondtam magam elé meredve. A fejemben ezer meg ezer kérdés kavargott, de egyet sem tettem fel neki. – Kérlek… csak… hagyj magamra. Adj egy kis időt. – mondtam, és láttam, ahogy egy kis fecnit lerak az éjjeliszekrényem tetejére, majd a függönyt kicsit megemelve, elhagyja a barlangomat. Idegesen beletúrok a hajamba, majd ami a kezem ügyébe kerül erősen a földhöz vágom. Mi a fene történik? Mi ez a világ? Álmodom?

3 komi után kövi :*

4. Rész. 90-es évek

Eliz

Hazaérkezésem után nagybátyám egyből elkezdte nekem osztani az észt, de én figyeltem oda rá. Több, mint 20 évig le se szarta, hogy mi van velem. Akkor továbbra is tartsa meg jó szokását.  Egész este a plafont bámultam, és azon tűnődtem, hogy mi nem akar engem arra rávenni, hogy bántsam Harryt. Az, hogy Harryben láthatom Edwardot, vagy az, hogy… nem… második lehetőség nincsen. Ha a közelében vagyok, a lélegzetem megakad, és csak azt érzem, hogy meg akarom kapni. Biztos vagyok abban, hogy amint visszahozom Edwardot, Harryt elfelejtem, és boldog lehetek a szerelmemmel. Ahogy belenézek a tükörbe, egy elveszett lányt látok a nagyvilágban. A szemeim búsak, és a mosolyom sem az igazi. Rettentően hiányzik a családom. Egyedül vagyok, akárhova is visz a sors. Százhuszonnégy éve arra várok, hogy boldog lehessek, de semmi.  Liz itt van nekem, de amíg Ő egyre idősebb lesz, én megmaradok tizenhét évesnek. Ő le tudja lassítani azt, hogy ne idősödjön, de ahhoz nagyon nagy erőre van szüksége, ami neki még nincsen meg. Pontosabban még nincsen meg. Hajamat fölkötöttem, táskámat a vállamra akasztottam, és elindultam a suliba. Idősebb hölgyeknek oda-oda köszönve mentem az utcákon, magamban dúdolva.  Ahogy átléptem az iskola küszöbét, egyből a szekrényemhez mentem.  Kinyitottam azt, hogy kivehessem a könyveimet, de ekkor egy levél hullott ki belőle.

„ Amint kinyitod ezt a levelet gyere a tornaterembe. Én már ott leszek H xx”

Szemeimet megforgattam, és elindultam a tornaterem felé.  Kinyitottam  annak az ajtaját, és tekintetemmel Harryt keresem, akit a lelátó sorai közt meg is találtam. Karba tett kezekkel megindultam felé. Elindult lefele, és ekkor láttam meg a kezei közt egy nagy rózsacsokrot. Egyre közelebb értünk egymáshoz, majd fölém magasodva lenézett rám, és rám mosolygott.
- Boldog születésnapot El. – nyújtotta felém a virágcsokrot.
- Köszönöm Harry. De mégis honnan tudtad? – kérdeztem tőle, majd egy csókot adtam neki édes ajkaira.
- Az maradjon az én titkom. – felelte.
- Liztől.? – kérdeztem rá, mire Ő csak megrántotta a vállát, majd ajkait az enyémre tapasztotta. Fogaival meghúzta édesen az alsó ajkam, így nyelve bejutást kapott. Csókcsatánkat természetesen Ő nyerte, és ekkor csöngettek be. Ahogy a folyosón mentünk, egy szőke ciklon egy rózsaszínű papírt nyomott a kezembe.
- Mi van rajta? – kérdezte Harry.
- Ma este lesz itt a suliban egy bál. A téma pedig a kilencvenes évek. – fuj de utáltam azt az időszakot. Semmi ízlés nem volt benne.
- Van kedved menni? – kérdezte.
- Csak akkor, ha el jössz mint kísérő. –  mondtam.
- Akkor megtisztelnél azzal, hogy el jössz velem erre a bálra? – nyújtotta felém kezét, én pedig rábólintottam. Bementünk a tanterembe, és elkezdődött egy újabb tanítási nap

***

- Majd jövök! – ordítottam el magam már a bejárati ajtóból, majd bepattantam Harry  kocsijába. Egy farmer dzseki van rajtam, egy toppal, és egy farmergatya. Még jó, hogy nem dobáltam ki a régi gönceimet.
- Csinos vagy. – hajolt elém Harry, majd egy csókot csent tőlem.
- Köszi. Neked honnan vannak ezek a göncök? – kérdeztem.
- Apám szekrényéből, azon belül is Narniából. A Faul csinálta.
- Most azt hiszed, hogy vicces vagy? – kérdeztem gúnyosan.
- Áuuu! – kapott oda a szívéhez. – Ez cseppet sem volt kedves. – játszotta meg magát. Hangosan felnevettem, és ekkor kanyarodott be Harry az iskolai parkolóba. Először Ő szállt ki, majd átjött az én oldalamra, és kinyitotta az ajtót. Kiszálltam én is, majd kézen fogott, és úgy mentünk be a tornaterembe. Lufikkal, szalagokkal, és különböző feliratokkal volt feldíszítve. Ódivatú zenék mentek, mint például Ozzy Osbourne. Emlékszem mennyit törtettem azon magam, hogy találkozzunk, de sose jött össze, de még nincsen semmi sem veszve, hisz’ még él. Behúzott Harry a táncolók közé, majd egy rokis számra kezdtük el rázni. Már végig táncoltunk két számot, amikor amikor egy szőke ciklon oda jött hozzánk.
- Elrabolhatom egy kicsit? – kérdezte tőlem. Harry rám nézett, majd könyörgően nézett rám, hogy ne hagyjam elmenni.
- Persze. De két szám után kérem vissza! – mosolyogtam rá gonoszul Harryre, mire Ő segélykérő pillantásokkal illetett meg. Integettem neki, majd a puncsokhoz mentem, és merítettem egy pohárral magamnak. A számhoz emeltem, de megéreztem valamit rajta. Vasfű. A rohadt anyjukat! Ki a fene rakhatott bele vasfüvet?!  Éreztem, hogy valaki közvetlen mellém támaszkodik. Óvatosan beleszívtam a levegőbe, de ereiben nem csorgadozott a vér. Fejemet felé fordítottam, majd pásztázni kezdtem.
- Fel sem ismersz? – vigyorgott rám cinikusan. Arcára jobban fókuszáltam, de még mindig semmi.
- Nem.De ahogy érzem, te is egy magam fajta vagy.
- Pontosan. Eláruljam, hogy ki vagyok? – bólintottam. – Kevin. – lélegzetem egy pillanatra elakadt, de gyorsan észhez kellett hogy térjek. Karjánál fogva magam után ráncigáltam ki a folyosóra, ahol nincsen senki sem.
- Hogy a tökömben vagy itt? Neked régen a pokolban kéne lenned! – akadtam ki.
- Ugyan már cica. Engem semmi sem ölhet meg.
- A szívednél szúrtalak le! Hogy a fenébe vagy életben? – kérdeztem.
- Tudod, rám a sima fa karó az nem hat.  – fogta meg két oldalt az arom. – Én egy ősi vagyok. Engem semmi sem tud megölni. Viszont neked lehet, hogy jól jönne egy nyaktörés. Legalább megtudnád, hogy milyen az, amikor egy olyan öl meg, aki szeretett.
- Sosem szerettelek. – köptem oda neki, mire ő eldobott, én pedig a falnak ütköztem, de Ő már előttem is volt, majd a hajamnál fogva felráncigált. Teljes erőmből ellöktem magamtól, mire ő a szekrénysornak ütközött. Ismét megindult felém, de férfi hang ütötte meg a fülünket. Kevin a hóna alá vett, és elkezdte a hajamat dörzsölni.
- Itt meg mi folyik? – jött Harry hangja.
- Csak az unokahúgomat nyaggatom. Te ki vagy? – kérdezte Kevin Harryt
- El barátja… vagyis valami olyasmi. – elengedett Kevin, majd közelebb lépett Harryhez.
- Haha. Olyan vagy, mint Edward. Most már értem, hogy miért téged választott.
- Miről beszélsz? – kérdezett rá Harry.
- Tudod ő v…- mondta volna Kevin, de én oda mentem hozzá, és  a szájánál fogva befogtam a száját. – Harry kérdőn nézett rám, de én csak felnevettem kínomban.
- Kevin most már nagyon fáradt. Ne haragudj Harry, de megyünk. – mentem oda hozzá, majd adtam az ajkaira egy szűzies csókot, de ő azt elnyújtotta, egy kisebb csókcsatára.
- Vigyázz magara. – suttogta ajkaimra, majd egy puszit rányomott, és elköszönt, majd visszament. Ahogy megfordultam Kevin gyilkos tekintetével találtam szemben magam, de én csak ördögien elmosolyodtam.  Szinte két perc alatt hazaértem a gyorsaságommal, de nem hittem, hogy követnek is.
- Minek jöttél utánam? – kérdeztem utálatosan.
- Mivel nincsen hol aludnom, így gondoltam itt meghúzhatnám magam. – rántotta meg a vállát, majd arrébb lökve bejött az ÉN  házamba
- Hogy a tökömbe tudsz bejönni? Tudtommal, amíg be nem hívnak addig nem jöhetsz be!
- De ne zavarjon édes, hogy te már rég halott vagy, így bejöhetek. – mondta, én pedig a legszívesebben fel tudtam volna képelni. Megmutattam neki a vendégszobát, majd elköszöntem tőle, és elmentem és is aludni.

jó éjszakát kicsim H xx – jött az üzenet Harrytől.

Neked is. csók :* - köszöntem el én is tőle, majd elvittek az álommanók magukkal.

Két komi után jön a kövi rész :*