7. Rész Ennek az egésznek két oldala van.

Eliz

Rossz volt, hogy Harry így reagált, de valamilyen szinten érthető. Biztosra veszem, hogy ha én lennék az Ő helyébe, sikítozva futottam volna el előle. Rossz volt az a csend, amikor visszamentem a nappaliba, mert úgy éreztem, teljes mértékben egyedül maradtam.  Mostanában annyira nyugodt az életem, ami számomra nyomasztó. Furcsa, hogy nem kell sehova sem mennem, vagy menekülnöm. Hiányzik az az élet, de már kezdek ehhez is hozzá szokni. Itt születtem, és csak négy éve tértem vissza. A kezemben gőzölgő meleg teával állok kint az erkélyen, és azon filózgatok, hogy mi is történt eddig velem. Miért nem unom az életet?  Ahogy fejemet az égnek emelem, és tekintetemmel a csillagokat nézem, rögtön Edward jut az eszembe. Miért nem védtem meg akkor?  Bárcsak lett volna bennem annyi, hogy átváltoztatom… szemeimbe könnyek gyűlnek, de ekkor elmémbe bevillan Harry. Lehet, hogy Edward így akar nekem oda föntről üzenni, hogy egy ugyan olyan kinézetű pasiként született ujjá. Mindezzel csak egy a gond. Harry egyáltalán nem hasonlít Edwarddra… belsőleg nem. Ahogy fejemet újra visszaengedem az eredeti helyzetébe, magam elé bámulok, és egy emberi alakot vélek felfedezni az erkélyem alatt. Alakját egyből felismerem, és egy igen nagy kedvenc írómtól kezdek el idézni.

Jaj Istenem, olyan rosszat sejt a lelkem,
Ott lenn amint állasz egész olyan vagy
Akár a holttest a kriptája mélyén,
Vagy a szemem csal, vagy nagyon fehér vagy – kiáltom le párkányomról.

De csitt, mi fény nyilall az ablakon?
Ez itt Kelet és Júlia a napja
Kelj, szép Nap, és az irigy holdat öld meg,
Mely már beteg a bútól sápadoz – feleli szemtelen mosollyal az arcán, majd egyik térdére ráereszkedik, és úgy néz fel rám.

Ó, Romeo, mért vagy te Romeo
Tagadd meg atyádat, dobd el neved,
Vagy én nem leszek. – nevettem most már önfeledten, majd mit sem törődve semmivel, fogtam magam és leugrottam oda elébe.  Arcán egy pajkos mosoly jelenik meg, én pedig mutató ujjammal belebökök jobboldali gödröcskéjébe.  Nagy barna szemeimmel az Ő zöldjeit kutatom, ami mindig mosolyog, még ha Ő maga nem is. Ajakimat sietősen nyomom övéi ellen, majd egy szenvedélyesebb táncra hívom ki övét. Levegőhiány miatt elválunk egymástól, majd nagy levegőket véve, nézem arcának minden centijét.
- Hogy hogy vissza jöttél Rómeó? – fonom karjaimat nyaka köré.
- El sem mentem. – nézett le rám. – Csak nem tudtunk normálisan beszélgetni.
- Ja igen. Amúgy van valamilyen kérdésed ezzel kapcsolatban? – néztem fel rá.
- Igen. Méghozzá nem is egy. Tudsz falon mászni? Milyen a vér íze? Át tudsz menni a falon? Repülni tudsz?
- Nem, isteni,nem, és nem. – nevettem. Ennyire hülye kérdéseket.
- Hogy érted, hogy isteni?
- Engem ez éltet Harry. De mostanában próbálok állatokon élni. – hazudtam neki. De persze, majd pont miatta kezdek el diétázni.
- Ezt örömmel hallom. – mosolyog le rám. Nem hisz nekem. De jól is teszi. Első szabály! Egy vámpírban sose bízz meg! Ha megteszed őrült vagy. Tekintetünk teljes mértékben egybeolvadt, és csak néztünk egymásra. Hihetetlen miket vált ki belőlem ez a fiú.  Zavarodottan elmosolyodtam, majd fejemet lentebb hajtottam.
- Azt hinné az ember, hogy a te százhuszonnégy éveddel, már nem tudsz zavarba jönni.
- Sok mindent még nem tudsz rólam. – válaszoltam.
- Majd idővel.
- És az mennyi idő? –kérdezte.
- Ha engem nem szúrnak szíven, akkor még pár évszázad.
- Kösz! - nézett rám komolyan. Kezemet a szám elé tettem,mert az a komoly tekintet, amivel rám nézett, ezt váltotta ki belőlem. – Milyen érzés vámpírnak lenni?
- Néha jó, néha rossz. A jó része az, hogy mindenre oda tudsz egyszerre figyelni, és a koncentráló képesség elég magason van. A rosszabbik oldalát, meg szerintem nem kell elmondanom. – mondtam neki, mire egy nagyot nyelt, és éreztem, ahogy az emberi szíve egyre jobban kezd dobogni, így a vére is egyre jobban kezdett felpezsdülni. Annyira vágyom arra, hogy a fogaimat bele illesszem tökéletes nyakába. Utálom mindezért magam, hiszen kedvelem Harryt, de a vére… az valami bódító.
- Eliz! – lóbálta meg szemeim előtt a karját. Megráztam a fejem, majd tekintetem levettem nyakáról, és vissza vezettem az arcára.
- Hm?
- Már megint a nyakamat stírölted. – közölte velem. Fejemet oldalra billentettem, hogy ne keljen a szemébe nézni. – Akarod? – kérdezte, mire én szemöldök ráncolva néztem fel rá. Bőrdzsekijének felhúzta az ujj részét, majd felkarját megfogva, elém tartotta azt.
- Te mi a fenéket csinálsz? – szívtam be mélyen a levegőt.
- Kóstold meg. Harapj meg, vagy mit tudom én, hogy ilyenkor mit szoktak. – rántotta meg a vállát.
- Te megőrültél?- fogtam meg a felkarját, majd egy hirtelen mozdulattal ellöktem magamtól, úgy, hogy hátra esett. Kezemet szám elé kaptam, mert éreztem, ahogy fejét beüti egy kőbe, és vérzik. Odarohantam mellé, majd letérdeltem, kézfejemet az Ő feje alá tettem, és úgy próbáltam észhez téríteni.
- Harry! Harry könyörgöm ne csináld ezt!  Hallod! Kelj már fel! – pofozgattam az arcát. Kézfejemet, ami a feje alatt volt elvettem, majd azt néztem tekintetemmel. Kezemet egyre közelebb emeltem számhoz, majd nyelvemmel megérintettem ujjbegyeimet. Mintha mennyországban érezném magam, olyan isteni volt Harry vére. Nem bírom! Egyszerűen nem bírok magammal! Fogaimat belemélyeszettem csuklójába, majd úgy szívtam ki egyre több vért belőle. Muszáj magamat leállítani! ~gyerünk Eliz különben megölöd!~ ordította egy belső hang, majd karját eldobtam, és a sajátomba haraptam bele, majd azt a szájához tartottam. Lecsúszott pár csepp a torkán, és egyszer csak felugrott ülőhelyzetbe. Mély hangján köhögött, majd fáradt szemével rám nézett.
- Miért csináltad ezt? Meg is ölhettél volna! – állt fel, majd elindult befele az erdőbe. Felálltam én is, és utána iramodtam. Vállánál fogva visszarántottam, majd magammal szembe állítottam, és mélyen belenéztem a szemébe.
- Nem emlékszel, hogy hol voltál, és hogy mi történt, hanem most szépen hazamész, teszel egy kötést a fejedre, és alszol, majd mindent elfelejtesz! – néztem bele könnyes szemekkel az övéibe, majd bólintott, és mint egy jó kiskutya elindult hazafele. Utálom, amikor meg kell igéznem őt, de nem akarom, hogy tudja, hogy mit csináltam vele.  Karjaimat összefontam mellkasom előtt, majd fejemet  lehajtva mentem vissza, a házamba. A terasz ajtót becsukva magam után, utam a pincébe vezetett, majd kivettem egy tasakot, és amikor megfordultam, ott állt mögöttem egy nő, és már csak arra emlékszek, hogy valamit az orrom alá tesz, majd egy vaskapu bezárul, és körülöttem a világ teljes mértékben elsötétül, és egy jobb, és szebb helyre kerülök, ahol boldog lehetek, és gondok nélkül élhetek.
Két komment után következő! By: Sz.G

Facebook csoport: https://www.facebook.com/groups/1533490063560058/?ref=bookmarks