6. Rész Niall tanár úr

Eliz

Nem tudom, hogy mitévő legyek. Harry innentől kezdve meg fog vetni, vagy mi? Utálni fog, vagy mellettem maradni? Ha holnap ismét látni fogjuk egymást félni fog tőlem, vagy oda jön, és a szemembe mondja, hogy nem érdekel, hogy mi vagy, úgy kellesz nekem ahogy vagy? Ezekkel a fel nem tett, és meg nem válaszolt kérdésekkel aludtam el, hogy holnap, majd egy újabb napvilágot láthassak meg.
- Ébresztő. – simított végig egy férfikéz az arcomon.
- Ha még egyszer hozzám érsz péppé téplek. – morogtam fáradt hangom.
- Dehogy is! Hiszen engem nem tudsz megölni édesem. – hajolt közvetlen a fülemhez, majd egy hirtelen mozdulattal magam alá fordítottam. – Hm… ez a póz tetszik. – mosolygott fel rám, az én arcomon pedig egy fintor keletkezett.
- Azt. Mondtam. Hogy. Ne. Érj. Hozzám. Mi nem világos ezen neked? – mordultam fel, majd leszálltam róla, és kinyitottam neki a szobámból egészen a folyosóig vezető utat. Felkelt az ágyamból, majd mint egy rossz kisfiú, akit épp büntetésbe küldenek, kiment a szobámból. Bementem a fürdőszobámba, majd rendbe szettem magam. Indulásra készen állva néztem még utoljára bele a tükörbe, majd mindenkitől elköszönve indultam el a suliba.
Amikor a szekrényemnél álltam, és épp kivettem volna a könyveimet fizikára, annak az ajtaja becsukódott, és egy göndörrel találtam szemben magam.
- Beszélhetnénk? – kérdezte a szemembe nézve.
- Mikor, és hol?
- Ma délután. Átmegyek hozzátok.
- Biztos vagy te ebben? – kérdeztem felvont szemöldökkel, mire Ő szintúgy felhúzta a szemöldökét. – Abban, hogy egy vámpírokkal teli házba akarsz bejönni. – adtam a fel nem tett kérdésére meg a választ, mire Ő elhúzta a száját. – Nyugi nem harapnak. – na jó ez egy vámpír szájából elég hülyén hangozhatott.
- Jó. Akkor háromra odamegyek. – mondta, majd köszönés nélkül elment. Most ez így jó akkor? Akkor nem haragszik? Habár oka ugyan nem lenne rá. Vagyis de, amikor egyszer meg akartam vacsorázni belőle, de kitöröltem az emlékezetét. Bementem első órámra, majd leültem Liz mellé, és nagy zajjal vártuk a tanárt.
- Na jó! Most már elég a zsivajból!- jött az ajtóból egy igen ismerős hang. – Először is bemutatkoznék. Niall James Horan vagyok. Hívjatok csak Niall- nak, hiszen nem vagyok sokkal idősebb nálatok. – mondta Ni, mire én csak felröhögtem. Most ez komoly? Semmi köze nincsen a pedagógiához Niallnek.
- Kérem kisasszony maradjon csendben az órámon. – nézett rám szúrós szemekkel. Még hogy alig idősebb, mint ezek a vacsorák itt előttem. Na ne hülyítsen már. Nevetésemet az szakította félbe, hogy éreztem, ahogy belülről a férem pezsegni kezd, és előjön belőlem a vámpír énem.
- Kérem Mr. Horan had menjek ki! Nagyon rosszul vagyok! – takartam el kézfejemmel a számat, és a szemeimet is lehunytam.
- Menjen, de siessen vissza! – mondta aggódva, majd ahogy egy ember szokott kirohantam a folyosóra, majd a takarító szertárba. A falnak neki támaszkodva vettem mély lélegzeteket, hogy lenyugtassam magamban a kitörni készülő szörnyet. Valahonnan a közelből jön a vérszag, és érzem, hogy egyre jobban közeledik. Kilépek a szertárból, és átmegyek a wc-be ahonnan a forrás jön. Ahogy becsuktam magam után az ajtót, egy férfi lépett elő az egyik NŐI fülkéből. Kezéből ömlött a vér, de a másikban egy fa karót tartott, ami ki volt élesre faragva. Megpróbáltam kinyitni az ajtót, de nem sikerült, ugyanis valaki bezárta.
- De jó találkozni. – mosolygott rám ördögien.
- Haver tedd el azt, mert bajod eshet. – mentem oda hozzá egyre közelebb, de ő maga elé tartotta a karót, és felém bökött egyet, de éppen hogy nem talált el.
- Szerintem meg nem teszem le. – vigyorgott rám, majd farzsebéből elővett egy tőrt. Kezében megforgatta a tőrt, majd megint minden figyelmét rám szentelte.
- Kezdő vagy barátom. – mondtam majd kezét hátra csavarva kerültem mögé, és úgy illesztettem éles fogaim bele édes nyakába, amint szívtam belőle egyet, úgy éreztem, hogy az egész testem görcse rándul, és a levegőt nehezen veszem. Köhögve löktem el magamtól, de a srác gyorsabb volt, így a karót belém szúrta, de a szívemtől egy kicsit odébb talált be, majd amikor a tőrt is belém akarta szúrni, az ajtó betörődött, és a srác feje a testétől le lett választva, ami a földre került, én pedig felnéztem a megmentőmre. A gyomrom még nagyobb görcsbe rándult, amint megláttam Kevint.
- Te meg mit keresel itt? – kérdeztem.
- Persze szívesen máskor is! – mosolygott rám, majd vállára kapta a srácot, és kiment a mosdóból, én pedig még mindig a hasamat fogva térdeltem a földön. Nehezen, de végre fel tudtam állni, majd a mosdókagyló szélére támaszkodtam, és a nagy tükörbe néztem. A hajam csapzott volt, ezért kézfejemmel párszor át szántottam, hogy egy kicsit normálisabban nézzek ki, majd visszamentem földrajzra.

***

Idegesen tördeltem a kézfejemet, majd amikor a csengő megszólalt, egyből oda rohantam, és kinyitottam az ajtót, ahol Harry állt meglepetten.
- Szia. – mosolyogtam rá.
- Helló. – mosolygott vissza rám szelíden, majd beinvitáltam a házba. Zsebre dugott kézzel jött utánam a nappaliba, ahova mondtam, hogy üljön le nyugodtan.
- Mit szeretnél tudni? –kérdeztem, miközben lenyeltem egy kortyot a cherrymből.
- Hogy mit szeretnék tudni? Mindent basszameg! Mi a fene ez? Vámpírok? Kész röhej! Mi ez te jó isten! Meseország? – nevetett zavarodottan.
- Nem. Ez a való világ, csak eddig burokban éltél. – közöltem vele.
- De hogy? Mi vagy te? Ki vagy te?
- Vámpír vagyok Harry, de azt hiszem, hogy ezt már megbeszéltük. Legalább is szemtanúja voltál. – bólintott. – Én százhuszonnégy éves vagyok. Ezernyolcszázkilencvenben változtatott át az anyám, aki egy polgárháborúban eltűnt.
- Szeretem az idősebb nőket ez tény. De azért nem ennyire! – nevetett fel.
- Haragszol rám? – kérdeztem, de amikor kinyitotta volna a száját Oliver bácsikám lépett be a nappaliba.
- Megzavartam valamit? – kérdezte.
- Harry, Ő itt Oliver a nagybácsikám. – mutattam be őket egymásnak.  Oliver kezet nyújtott Harrynek, aki bizonytalanul, de viszonozta a gesztust.
- Mi a baja? –kérdezte Oliver tőlem.
- Tudod Harry, igen Oliver is vámpír?
- Mi? te normáli..- szidott volna Oliver, de egyik kezemet elé tartottam, hogy nyugodjon le.
- Értem. És még hányan vagytok? – kérdezte Harry.
- Ebben a városban még négyen vagyunk, de világszerte rengetegen. – adtam választ kérdésére. Homlokát dörzsölve visszaült a kanapéra, és én közvetlen mellé.
- Figyelj én megértem, ha most össze vagy zavarodva, de ezt egy idő után meg lehet szokni. Liz is megszokta. – mondtam bíztatóan.
- Ő az a csaj, akivel mindig vagy? – kérdezte Harry.
- Jó kis nő mi? – húzogatta a szemöldökét Oliver. Harry felkuncogott ezen a mondaton. Oliverre néztem egy olyan „ Ezt most muszáj volt?” tekintettel, majd minden figyelmemet visszafordítottam Harryre.
- Ha ezt lehet, ne mond elé senkinek se jó? – kérdeztem tőle.
- Persze. – mondta érzelemmentesen. – Ha nem haragszol, akkor én inkább mennék. – állt fel, majd az ajtó felé indult. A csomót lenyelve, ami idő közben a torkomban keletkezett lenyeltem, majd utána indultam.
- Szia El. – köszönt el, majd amint átlépte a küszöböt úgy éreztem, hogy üres lett ez a ház.