Harry
Szédelengve beléptem a bejárati ajtón, de mielőtt össze
eshettem volna, anyám oda szaladt hozzám, és egyik karomat, az Ő vállára
átdobta, majd a kanapéig segített elmenni.
- Harry mi történt veled? – kérdezte aggódva, majd egy göndör tincsemet a fülem mögé tett.
- Nem tudom. Rosszul vagyok. – hazudtam. De hát most mit mondhatnék? Azt, hogy a csajom vérkészletnek használ, amikor kedve tartja?
- Ne mond ezt Harry. Mi történt veled? Tiszta fehér vagy! – sopánkodott.
- Jól vagyok anya! Csak le kellett egy kicsikét ülnöm. – bíztatóan felmosolyogtam rá
- Képzeld, eltűnt egy gyerekkori fotóm, ahol Molly nénikéddel vagyok rajta, még gyerekként. Esetleg nem tudod, hogy hol van? – kérdezte gyanakvóan.
- Még is honnan tudnám? – vontam fel a szemöldököm. Azt sem tudtam, hogy van egy olyan képe.
- Esetleg a barátnőcskéd, nem nyúlt semmihez sem?
- Nem. Legalábbis én nem láttam. Végig mellettem volt. - ~asszem~
- Értem . – felelte, majd kiment a konyhába. Mi volt ez anyámtól? Mintha gyanakodna, de az teljes képtelenség. Felvonszolom magam a lépcsőn, egyenesen a folyosó végéig lévő szobámba, majd amikor becsukom az ajtót, majdnem a szívroham jön rám. El kedves arccal mosolyog rám, de én nem viszonzom ezt a fajta gesztust, hiszen tudom, hogy nem igazi mosoly van az arcán. Az ágyamon törökülésben ül, és hatalmas barna szemeivel pásztázza az arcomat. Ez valahogy most cseppet sem frusztrál, ezért a szemkontaktust megszakítom, és a fürdőszobámba megyek. Ahogy a csapot megnyitom, fogkefémet az a kezembe veszem, és nyomok rá fogkrémet, látom, ahogy az ajtófélfának dől, és onnan néz engem. Most valahogy, semmi hangulatom nincsen hozzá, és a magyarázkodásaihoz. Idegesít a jelenléte. A csapot elzárom, fogkefémet vissza teszem a megfelelő helyére, és elmegyek mellette. Hosszú léptekkel közelítem meg az ágyat, majd lekapcsolom a villanyt, és oldalamon feküdve várom, hogy megszólaljon, majd elmenjen. Leül a hátam mögé, majd egyik kezét a bal vállamra teszi, és úgy ösztönöz arra, hogy forduljak meg. Elvárását nem teljesítem, ezért inkább, áthajol felettem, és egy szűzies puszit nyom az arcomra, majd egyre közelebb a számhoz, de az istenért sem akar megcsókolni.
- Dühös vagy rám? – kérdezi csilingelő hangon.
- Az nem kifejezés. – válaszoltam.
- Sajnálom… csak… erre nem tudok magyarázatot adni. Valahogy a testem ki akar törni a komfort zónából, de belülről meg próbálom magam lenyugtatni, de a testem erősebb most, mint az akaraterőm. Tovább kéne lépnem innen. – sóhajtott fájdalmasan.
- Mi? Nem mehetsz el! És a barátaid? Családtagjaid? Én? – estem kétségbe. Akkor inkább harapja át a nyakam, mint hogy elmenjen.
- Pedig jobb lenne mindenkinek.
- Nem! Harapd át a nyakam, az sem érdekel, de nem mehetsz el!
- Majd még eldőlik. – mosolygott le rám.
- Maradj itt velem. – fogtam meg a karját.
- Nem Harry. Jó éjszakát. – adott egy csókot, majd eltűnt.
- Neked is… - morogtam, majd lehunytam a szemeim, de álom aligha jött a szemeimre.
- Harry mi történt veled? – kérdezte aggódva, majd egy göndör tincsemet a fülem mögé tett.
- Nem tudom. Rosszul vagyok. – hazudtam. De hát most mit mondhatnék? Azt, hogy a csajom vérkészletnek használ, amikor kedve tartja?
- Ne mond ezt Harry. Mi történt veled? Tiszta fehér vagy! – sopánkodott.
- Jól vagyok anya! Csak le kellett egy kicsikét ülnöm. – bíztatóan felmosolyogtam rá
- Képzeld, eltűnt egy gyerekkori fotóm, ahol Molly nénikéddel vagyok rajta, még gyerekként. Esetleg nem tudod, hogy hol van? – kérdezte gyanakvóan.
- Még is honnan tudnám? – vontam fel a szemöldököm. Azt sem tudtam, hogy van egy olyan képe.
- Esetleg a barátnőcskéd, nem nyúlt semmihez sem?
- Nem. Legalábbis én nem láttam. Végig mellettem volt. - ~asszem~
- Értem . – felelte, majd kiment a konyhába. Mi volt ez anyámtól? Mintha gyanakodna, de az teljes képtelenség. Felvonszolom magam a lépcsőn, egyenesen a folyosó végéig lévő szobámba, majd amikor becsukom az ajtót, majdnem a szívroham jön rám. El kedves arccal mosolyog rám, de én nem viszonzom ezt a fajta gesztust, hiszen tudom, hogy nem igazi mosoly van az arcán. Az ágyamon törökülésben ül, és hatalmas barna szemeivel pásztázza az arcomat. Ez valahogy most cseppet sem frusztrál, ezért a szemkontaktust megszakítom, és a fürdőszobámba megyek. Ahogy a csapot megnyitom, fogkefémet az a kezembe veszem, és nyomok rá fogkrémet, látom, ahogy az ajtófélfának dől, és onnan néz engem. Most valahogy, semmi hangulatom nincsen hozzá, és a magyarázkodásaihoz. Idegesít a jelenléte. A csapot elzárom, fogkefémet vissza teszem a megfelelő helyére, és elmegyek mellette. Hosszú léptekkel közelítem meg az ágyat, majd lekapcsolom a villanyt, és oldalamon feküdve várom, hogy megszólaljon, majd elmenjen. Leül a hátam mögé, majd egyik kezét a bal vállamra teszi, és úgy ösztönöz arra, hogy forduljak meg. Elvárását nem teljesítem, ezért inkább, áthajol felettem, és egy szűzies puszit nyom az arcomra, majd egyre közelebb a számhoz, de az istenért sem akar megcsókolni.
- Dühös vagy rám? – kérdezi csilingelő hangon.
- Az nem kifejezés. – válaszoltam.
- Sajnálom… csak… erre nem tudok magyarázatot adni. Valahogy a testem ki akar törni a komfort zónából, de belülről meg próbálom magam lenyugtatni, de a testem erősebb most, mint az akaraterőm. Tovább kéne lépnem innen. – sóhajtott fájdalmasan.
- Mi? Nem mehetsz el! És a barátaid? Családtagjaid? Én? – estem kétségbe. Akkor inkább harapja át a nyakam, mint hogy elmenjen.
- Pedig jobb lenne mindenkinek.
- Nem! Harapd át a nyakam, az sem érdekel, de nem mehetsz el!
- Majd még eldőlik. – mosolygott le rám.
- Maradj itt velem. – fogtam meg a karját.
- Nem Harry. Jó éjszakát. – adott egy csókot, majd eltűnt.
- Neked is… - morogtam, majd lehunytam a szemeim, de álom aligha jött a szemeimre.
***
Eliz
Jó volt pár szót váltani Harryvel, de amit mondtam neki, azt
komolyan is gondoltam. Szégyellem magam amiatt, hogy ezeket teszem vele, de a
pillanat hevében nem tudok magamon uralkodni. Megállok egy igen jól ismert ház
előtt, majd becsöngetek.
- El szia! – mosolyog rám Liz.
- Szia Liz. – köszönök neki, majd bemegyek a házba.
- Mi járatban errefelé? – érdeklődik, majd beljebb megyünk a nappaliba.
- Semmi se. Harrytől jövök.
- Na mesélj.
- Nem tudok mit. – rántottam meg a vállam.
- Van kedved inni valamit? – kérdezi.
- Még szép! – állok fel,majd utána megyek a konyhába. Elővesz egy vörösboros üveget, majd tölt két-két pohárba. – Kaphatok kólát? – kérdeztem. Felvonta értetlenül a szemöldökét, majd a kezembe adott egy kólás üveget, én pedig a vörösboromba öntöttem egy keveset.
- Fuj! – nézett undorodva a vörösboros kólámra.
- Tudod mit? Tessék. Kóstold meg! – toltam oda ő elé, majd kezébe vette a poharat, és szájához emelte.
- Hallod ez rohadt finom!
- Most rohadt, vagy finom? – kérdeztem mosolyogva.
- Haha. Na add ide azt a kólás üveget! – nyújtotta a kezét, és én oda adtam neki az említett tárgyat.
- El szia! – mosolyog rám Liz.
- Szia Liz. – köszönök neki, majd bemegyek a házba.
- Mi járatban errefelé? – érdeklődik, majd beljebb megyünk a nappaliba.
- Semmi se. Harrytől jövök.
- Na mesélj.
- Nem tudok mit. – rántottam meg a vállam.
- Van kedved inni valamit? – kérdezi.
- Még szép! – állok fel,majd utána megyek a konyhába. Elővesz egy vörösboros üveget, majd tölt két-két pohárba. – Kaphatok kólát? – kérdeztem. Felvonta értetlenül a szemöldökét, majd a kezembe adott egy kólás üveget, én pedig a vörösboromba öntöttem egy keveset.
- Fuj! – nézett undorodva a vörösboros kólámra.
- Tudod mit? Tessék. Kóstold meg! – toltam oda ő elé, majd kezébe vette a poharat, és szájához emelte.
- Hallod ez rohadt finom!
- Most rohadt, vagy finom? – kérdeztem mosolyogva.
- Haha. Na add ide azt a kólás üveget! – nyújtotta a kezét, és én oda adtam neki az említett tárgyat.
Mondhatom azt, hogy egy kicsit régen csiccsentettünk be
Lizzel, és ennek a jégnek ma kellett megtörnie. Kierőszakolta, hogy nézzük meg
a Titanickot, bár mindketten jól tudtuk, hogy mi lesz a film vége, de
akárhányszor megnézem, nagyon el tudok keseredni, épp úgy,mint Liz.
- Soha többé nem nézem meg! – sírt az ölemben Liz. Belőlem kitört a nevetés, majd belőle is, így végre megnyugodott.
- Miért bőgök én mindig ezen? –kérdezte.
- Mert úgy lett megcsinálva? – tettem fel a költői kérdést, mire belevágott a hasamba a könyökével. – Liz, ígérj meg nekem valamit. – vettem komolyra a szót. Tudatában voltam annak, hogy részeg, épp ezért csinálom, mert így biztos, hogy belemegy.
- Mit kéne? – nézett fel rám, és kívül belül mosolygott.
- Azt, hogy segítesz nekem Edwardot visszahozni a varázserőddel. – néztem bele a szemébe.
- Azt felejtsd el! Az fekete mágia. Én olyat nem csinálok. Sajnálom El, de nem. – mondta, majd tekintetét visszavezette a képernyőre.
- Kérlek Liz. Akkor Harryt soha többé nem kéne bántanom, és végre boldog lehetnék! – néztem a szemébe könyörgően.
- El, ha ezt folytatod, akkor akár el is mehetsz.
- Azt hittem, hogy igaz barátom vagy, márpedig a barátok segítenek egymáson, ahogy csak tudnak. – tudom, hogy ezzel valamennyire meg lehet fogni, mert Ő nem az a fajta ember, aki cserbenhagyná az ember társát.
- El kérlek. Én a barátod vagyok.
- Én meg nem akarom, hogy Harry tovább szenvedjen miattam! – kapálóztam a kezemmel. Leszarom, hogy fekete mágia, vagy sem, de nem akarom Harryt tovább kínozni. Ahhoz túlságosan is fontos lett nekem. Meg amúgy sem kötődöm még úgy hozzá, hogy kimondhassam azt, hogy szeretem, mert akkor hazudnék. Ránéztem Lizre, aki lemondóan megrázta a fejét. Szemeimet lehunytam, és hagytam, had folyjanak le az arcomon.
- Soha többé nem nézem meg! – sírt az ölemben Liz. Belőlem kitört a nevetés, majd belőle is, így végre megnyugodott.
- Miért bőgök én mindig ezen? –kérdezte.
- Mert úgy lett megcsinálva? – tettem fel a költői kérdést, mire belevágott a hasamba a könyökével. – Liz, ígérj meg nekem valamit. – vettem komolyra a szót. Tudatában voltam annak, hogy részeg, épp ezért csinálom, mert így biztos, hogy belemegy.
- Mit kéne? – nézett fel rám, és kívül belül mosolygott.
- Azt, hogy segítesz nekem Edwardot visszahozni a varázserőddel. – néztem bele a szemébe.
- Azt felejtsd el! Az fekete mágia. Én olyat nem csinálok. Sajnálom El, de nem. – mondta, majd tekintetét visszavezette a képernyőre.
- Kérlek Liz. Akkor Harryt soha többé nem kéne bántanom, és végre boldog lehetnék! – néztem a szemébe könyörgően.
- El, ha ezt folytatod, akkor akár el is mehetsz.
- Azt hittem, hogy igaz barátom vagy, márpedig a barátok segítenek egymáson, ahogy csak tudnak. – tudom, hogy ezzel valamennyire meg lehet fogni, mert Ő nem az a fajta ember, aki cserbenhagyná az ember társát.
- El kérlek. Én a barátod vagyok.
- Én meg nem akarom, hogy Harry tovább szenvedjen miattam! – kapálóztam a kezemmel. Leszarom, hogy fekete mágia, vagy sem, de nem akarom Harryt tovább kínozni. Ahhoz túlságosan is fontos lett nekem. Meg amúgy sem kötődöm még úgy hozzá, hogy kimondhassam azt, hogy szeretem, mert akkor hazudnék. Ránéztem Lizre, aki lemondóan megrázta a fejét. Szemeimet lehunytam, és hagytam, had folyjanak le az arcomon.
2 komment után kövi. Csatlakozzatok a fb csoportba, ami a jobb oldalon található, és írtakozzatok fel. Puszi Sz.G
kövii *-*
VálaszTörlésKövit :)
VálaszTörlés