5. Rész Halott lány

Eliz

Reggel korán keltem fel hangos kopogásokra. Kómásan kikeltem az ágyból, majd lebotorkáltam a lépcsőn, egyenesen a bejárati ajtóhoz. Kinyitottam azt, és éppen le akartam ordítani a fejét az illetőnek, de helyette egy nagy ölelést adtam neki.
- Hát te meg? – mosolyogtam, majd beljebb húztam a házba.
- Jó újra látni. – nevetett fel.
- Mivan? Meguntad Ázsiát?- mosolyogtam rá.
- Nem, de most egy ideig más vizekre evezek. – rántotta meg a vállát, majd leült a kanapéra. – Van itthon valami kaja, vagy mehetek vadászni? – kérdezte haspók. Lementem a pincébe, majd felhoztam két vérrel teli tasakot.
- Milyet kérsz? Van nullás, meg B-s. – kínáltam meg.
- B-s csoportot kérek. Bár az AB-t jobban szeretem, de most egynek jó lesz ez is. – mondta, majd magába is tolta.
- Lám lám. Engem már meg sem kínáltok? – jött le az emeltről Kevin, mire Niall felpattant, és egyből neki ment, majd megmutatta neki fogait.
- Hagyd Niall. – szóltam neki, mire fejét hátra fordította, és értetlenül nézett rám. Kevin levette Niall kezét a nyakáról, majd felém közelített.
- Jobb lenne, ha a barátodat kordában tartanád. – mondta szigorúan rám nézve.
- Mert ki vagy te itt? Neked rég halottnak kéne lenned. – mondta Niall.
- Most miért mondja ezt mindenki? Nem is örültök nekem? – csodálkozott Kevin.
- Nem kell itt tettetni a hülyét. Minek vagy itt valójában? – faggatta Niall.
- Szerintem azt hagyd rám. – ment oda Niall elé. Egy ideig farkas szemet nézek, majd Kevin elindult a bejárati ajtó felé.
- Hova mész? –kérdeztem rögtön.
- Enni. Valamit nekem is kell ennem. És lehet, hogy a kis göndöröddel kezdem.
- Kevin fejezd be! Harryt hagyd békén jó?
- Mert ha nem?- kérdezett vissza.
- Megtalálom a módját, hogy megöljelek! – sziszegtem fogaim közt.
- Még egy ilyen megnyílvánulás , és a barátocskádat kinyírom! – ordított fel Kevin, és én épp mondani akartam volna a magamét, de Niall befogta a számat. Kevin kiment az ajtón, mire én levágtam magam a kanapéra. Úgy utálom! Gyűlölöm! Hogy rohadna szét a pokolban a teste, aztán még a hamuja is elégne!
- Wáow kislány! Nyugi.  – nézett rám nagy szemekkel Niall. értetlenkedve néztem rá, majd felvilágosított, hogy egy kicsit hangosan mondtam. Megráztam a fejemet, felvettem a táskámat, és elindultam a suliba. Idegesen baktattam befele a szekrényemhöz , de ekkor észrevettem, ahogy Kevin egy csajjal beszélget az ÉN szekrényemnek dőlve. Körbenéztem magam körül, nem volt senki sem a folyosón, majd megindultam a csaj felé, és kitéptem a nyakából egy kis darabot. Összerogyott halottam előttem a földön, de egy égető szempárt éreztem a hátamba fúródni. Megfordultam tengelyem körül, és Harryt rémült tekintetét véltem felfedezni. Kezeim véresek voltak, pont úgy, mint az állam is. Visszanéztem Kevinre, aki arcán egy diadalittas mosoly volt. Elfordultam a másik oldalra, és a hátsó ajtón szinte kisuhanva rohantam a kocsimba. Elővettem egy kéztörlőt, majd megtöröltem vele az arcom, és a kezeimet.  Beültem a volán mögé, majd elhajtottam az iskola területéről. nem tudtam, hogy hova, és merre tartok, egyszerűen csak hagytam, hogy az autó vigyen engem ahova akar.

Harry:

Fülemben szólt a kedvenc bandám zenéje, amikor éreztem, hogy a zsebemben a telefonom rezegni kezd. Megnyitottam az üzeneteket amiben ez ált:

Elizzel valami baj történt siess a suli elejéhez: Kevin

Nem tudtam ezt mire vélni, de lépteimet gyorsabbra vettem. Nem értem. Honnan van meg Kevinnek a számom? Amúgy… hiába El rokona, akkor sem szimpatikus. A suli bejáratában megálltam, mert a lányt láttam meg, akivel állítólag probléma van. Megfordult tengelye körül, de tekintete rémült volt. Kezén, és állvonalán valami piros folyadék folyt le, de amikor kicsit közelebb lépett hozzám, a mögötte lévő lány mozdulatlanul feküdt a földön. Körülötte nagy piros tócsa volt, és ahogy arra jobban ráfókuszáltam világossá vált. Vér. ~Mi vér? Harry te hülye vagy. ~ Nem akarom elhinni. Eliz gyilkos lenne? De miért tette ezt a lánnyal? Kevin meg csak ott áll, és úgy vigyorog, mint a tejbe tök. Elfordul a lány, majd kirohan a folyosó túlsó végén lévő ajtón. Ezt nem hiszem el… Eliz meggyilkolt egy ember? Az nem lehet, hisz’ ő olyan kis csendes és szerény. Elindultam, majd a halott test mellé lépkedtem.
- Nem tudom, hogy mibe kevered, vagy keverted Elizt, de jobb lenne, ha leszállnál róla. – mentem oda Kevinhez, majd a szemébe nézve közöltem vele.
- Ugyan már. Semmit sem tudsz róla. Ő egy gyilkos. Akárcsak...
- Akárcsak? Te hülye vagy ember! Hogy beszélhetsz így a saját rokonodról? – ordítottam rá. Nem tűröm el, ha Elről így beszél bárki is!
- Öcsi… ne húzz velem újat.  Nem tudod, hogy kivel van dolog. Én a te helyedben, most megfordulnék, és úgy mint a palota pincsik engedelmeskednék, és elhúznék a picsába. – nézett bele mélyen a szemembe, de én nem mozdultam, és Ő értetlenül nézett rám.
- Nem félek tőled oké? – válaszoltam vissza, majd bementem az első órára.

***

Egész nap a iskolapadban ülve gondolkoztam Elizen. Ahogy a hulla ott feküdt mellette, róla csurgott le a vér, ahogy Kevin ott állt mellette diadalittas mosollyal a képén, és ahogy engem meglátott, majd fél percen belül nyoma veszett. Az a legdurvább, hogy nem is láttam őt elmenni.
Most délután hétóra van, így lassan már haza kéne mennem. Elköszönök a haverjaimtól, majd kimegyek a King nevű kis kávézóból/szórakozóhelyről, és beszállok fekete autómba. Ahogy a kulcsot a lyukba illesztem, majd elfordítom azt benne, a motor felbőg, ami azegyik kedvenc hangjaim egyike. Igen, imádom az autók, és a motorok hangos, és durva hangját. Ráfordulok a szüleim kocsifelhajtójára, majd leállítom autóm motorját, és kiszállok belőle. A bejárati ajtót kinyitva, klasszikus zene üti meg a fülem, és mennyei illatok szöknek ki a konyhából, ahol valószínűleg apám, és anyám tevékenykedik. Elordítok egy hangos „Sziasztok megjöttemet”, majd utam a szobámba vezetett. Becsuktam magam mögött az ajtót, de amikor megfordultam, ijedtemben kissé felkiáltottam.
- Hogy kerülsz te ide? – kérdeztem, de mintha a lábam a földbe gyökerezett volna, nem tudtam megmozdulni.
- Harry… - kezdte volna, de félbeszakítottam.
- Mégis mi a franc volt ma a suliban? Ott feküdt melletted egy halott lány, te tiszta vér voltál, és Kevin csak úgy ott állt és nevetett. Mégis mi a franc folyik itt? És ma is az a féleszű unokabátyád olyan volt, mintha hipnotizálni próbált volna! Mi ez az egész? – akadtam ki teljesen. Mik ezek a titkok? Egyáltalán akarom én mindezeket tudni? Egyáltalán belefolyjak én valamibe? Megérné ez nekem?
- Harry ez… nem mondhatom el. – rázta hevesen a fejét.
- Mégis mit nem mondhatsz el? – mentem oda hozzá, majd két tenyeremet az arcára helyeztem, és úgy kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen.
- Harry… én nem… nem akarom, hogy félj tőlem. – vette le a kezeimet, majd félúton elengedte a levegőben.
- Miről beszélsz? – ráncoltam össze a homlokomat. – El én nem félek tőled bármi is van. Hogy gondolod azt, hogy félnék tőled?
- Harry ezt te nem értheted.
- De mit az isten szerelmére bökd már ki! – förmedtem rá, de ő meg sem rezzent.
- Vámpír vagyok! Most már jó? A csajt pedig én nyírtam ki, mert Kevin felbaszott agyilag, és így akartam vele tudatni, hogy szálljon le a magas lóról. – szemeimet össze szorítottam, és próbáltam eltitkolni a belőlem kitörekvődő  nevetést. – Nem hiszel nekem? Nevess csak. De nézd csak! – mondta, majd a szemei szinte egy pillanat alatt vérbe pompázott, majd beleharapott saját bőrébe. Számat eltátottam, és ahogy a tekintetem az egyre inkább jobban eltűnő sebére téved, annál jobban kezdtem a körülöttem lévő környezetet érzékelni. – Harry minden rendben? – jött közelebb, de én kezemet kirántottam az övé közül. – Harry!
- Menj innen. – mondtam magam elé meredve. A fejemben ezer meg ezer kérdés kavargott, de egyet sem tettem fel neki. – Kérlek… csak… hagyj magamra. Adj egy kis időt. – mondtam, és láttam, ahogy egy kis fecnit lerak az éjjeliszekrényem tetejére, majd a függönyt kicsit megemelve, elhagyja a barlangomat. Idegesen beletúrok a hajamba, majd ami a kezem ügyébe kerül erősen a földhöz vágom. Mi a fene történik? Mi ez a világ? Álmodom?

3 komi után kövi :*

4. Rész. 90-es évek

Eliz

Hazaérkezésem után nagybátyám egyből elkezdte nekem osztani az észt, de én figyeltem oda rá. Több, mint 20 évig le se szarta, hogy mi van velem. Akkor továbbra is tartsa meg jó szokását.  Egész este a plafont bámultam, és azon tűnődtem, hogy mi nem akar engem arra rávenni, hogy bántsam Harryt. Az, hogy Harryben láthatom Edwardot, vagy az, hogy… nem… második lehetőség nincsen. Ha a közelében vagyok, a lélegzetem megakad, és csak azt érzem, hogy meg akarom kapni. Biztos vagyok abban, hogy amint visszahozom Edwardot, Harryt elfelejtem, és boldog lehetek a szerelmemmel. Ahogy belenézek a tükörbe, egy elveszett lányt látok a nagyvilágban. A szemeim búsak, és a mosolyom sem az igazi. Rettentően hiányzik a családom. Egyedül vagyok, akárhova is visz a sors. Százhuszonnégy éve arra várok, hogy boldog lehessek, de semmi.  Liz itt van nekem, de amíg Ő egyre idősebb lesz, én megmaradok tizenhét évesnek. Ő le tudja lassítani azt, hogy ne idősödjön, de ahhoz nagyon nagy erőre van szüksége, ami neki még nincsen meg. Pontosabban még nincsen meg. Hajamat fölkötöttem, táskámat a vállamra akasztottam, és elindultam a suliba. Idősebb hölgyeknek oda-oda köszönve mentem az utcákon, magamban dúdolva.  Ahogy átléptem az iskola küszöbét, egyből a szekrényemhez mentem.  Kinyitottam azt, hogy kivehessem a könyveimet, de ekkor egy levél hullott ki belőle.

„ Amint kinyitod ezt a levelet gyere a tornaterembe. Én már ott leszek H xx”

Szemeimet megforgattam, és elindultam a tornaterem felé.  Kinyitottam  annak az ajtaját, és tekintetemmel Harryt keresem, akit a lelátó sorai közt meg is találtam. Karba tett kezekkel megindultam felé. Elindult lefele, és ekkor láttam meg a kezei közt egy nagy rózsacsokrot. Egyre közelebb értünk egymáshoz, majd fölém magasodva lenézett rám, és rám mosolygott.
- Boldog születésnapot El. – nyújtotta felém a virágcsokrot.
- Köszönöm Harry. De mégis honnan tudtad? – kérdeztem tőle, majd egy csókot adtam neki édes ajkaira.
- Az maradjon az én titkom. – felelte.
- Liztől.? – kérdeztem rá, mire Ő csak megrántotta a vállát, majd ajkait az enyémre tapasztotta. Fogaival meghúzta édesen az alsó ajkam, így nyelve bejutást kapott. Csókcsatánkat természetesen Ő nyerte, és ekkor csöngettek be. Ahogy a folyosón mentünk, egy szőke ciklon egy rózsaszínű papírt nyomott a kezembe.
- Mi van rajta? – kérdezte Harry.
- Ma este lesz itt a suliban egy bál. A téma pedig a kilencvenes évek. – fuj de utáltam azt az időszakot. Semmi ízlés nem volt benne.
- Van kedved menni? – kérdezte.
- Csak akkor, ha el jössz mint kísérő. –  mondtam.
- Akkor megtisztelnél azzal, hogy el jössz velem erre a bálra? – nyújtotta felém kezét, én pedig rábólintottam. Bementünk a tanterembe, és elkezdődött egy újabb tanítási nap

***

- Majd jövök! – ordítottam el magam már a bejárati ajtóból, majd bepattantam Harry  kocsijába. Egy farmer dzseki van rajtam, egy toppal, és egy farmergatya. Még jó, hogy nem dobáltam ki a régi gönceimet.
- Csinos vagy. – hajolt elém Harry, majd egy csókot csent tőlem.
- Köszi. Neked honnan vannak ezek a göncök? – kérdeztem.
- Apám szekrényéből, azon belül is Narniából. A Faul csinálta.
- Most azt hiszed, hogy vicces vagy? – kérdeztem gúnyosan.
- Áuuu! – kapott oda a szívéhez. – Ez cseppet sem volt kedves. – játszotta meg magát. Hangosan felnevettem, és ekkor kanyarodott be Harry az iskolai parkolóba. Először Ő szállt ki, majd átjött az én oldalamra, és kinyitotta az ajtót. Kiszálltam én is, majd kézen fogott, és úgy mentünk be a tornaterembe. Lufikkal, szalagokkal, és különböző feliratokkal volt feldíszítve. Ódivatú zenék mentek, mint például Ozzy Osbourne. Emlékszem mennyit törtettem azon magam, hogy találkozzunk, de sose jött össze, de még nincsen semmi sem veszve, hisz’ még él. Behúzott Harry a táncolók közé, majd egy rokis számra kezdtük el rázni. Már végig táncoltunk két számot, amikor amikor egy szőke ciklon oda jött hozzánk.
- Elrabolhatom egy kicsit? – kérdezte tőlem. Harry rám nézett, majd könyörgően nézett rám, hogy ne hagyjam elmenni.
- Persze. De két szám után kérem vissza! – mosolyogtam rá gonoszul Harryre, mire Ő segélykérő pillantásokkal illetett meg. Integettem neki, majd a puncsokhoz mentem, és merítettem egy pohárral magamnak. A számhoz emeltem, de megéreztem valamit rajta. Vasfű. A rohadt anyjukat! Ki a fene rakhatott bele vasfüvet?!  Éreztem, hogy valaki közvetlen mellém támaszkodik. Óvatosan beleszívtam a levegőbe, de ereiben nem csorgadozott a vér. Fejemet felé fordítottam, majd pásztázni kezdtem.
- Fel sem ismersz? – vigyorgott rám cinikusan. Arcára jobban fókuszáltam, de még mindig semmi.
- Nem.De ahogy érzem, te is egy magam fajta vagy.
- Pontosan. Eláruljam, hogy ki vagyok? – bólintottam. – Kevin. – lélegzetem egy pillanatra elakadt, de gyorsan észhez kellett hogy térjek. Karjánál fogva magam után ráncigáltam ki a folyosóra, ahol nincsen senki sem.
- Hogy a tökömben vagy itt? Neked régen a pokolban kéne lenned! – akadtam ki.
- Ugyan már cica. Engem semmi sem ölhet meg.
- A szívednél szúrtalak le! Hogy a fenébe vagy életben? – kérdeztem.
- Tudod, rám a sima fa karó az nem hat.  – fogta meg két oldalt az arom. – Én egy ősi vagyok. Engem semmi sem tud megölni. Viszont neked lehet, hogy jól jönne egy nyaktörés. Legalább megtudnád, hogy milyen az, amikor egy olyan öl meg, aki szeretett.
- Sosem szerettelek. – köptem oda neki, mire ő eldobott, én pedig a falnak ütköztem, de Ő már előttem is volt, majd a hajamnál fogva felráncigált. Teljes erőmből ellöktem magamtól, mire ő a szekrénysornak ütközött. Ismét megindult felém, de férfi hang ütötte meg a fülünket. Kevin a hóna alá vett, és elkezdte a hajamat dörzsölni.
- Itt meg mi folyik? – jött Harry hangja.
- Csak az unokahúgomat nyaggatom. Te ki vagy? – kérdezte Kevin Harryt
- El barátja… vagyis valami olyasmi. – elengedett Kevin, majd közelebb lépett Harryhez.
- Haha. Olyan vagy, mint Edward. Most már értem, hogy miért téged választott.
- Miről beszélsz? – kérdezett rá Harry.
- Tudod ő v…- mondta volna Kevin, de én oda mentem hozzá, és  a szájánál fogva befogtam a száját. – Harry kérdőn nézett rám, de én csak felnevettem kínomban.
- Kevin most már nagyon fáradt. Ne haragudj Harry, de megyünk. – mentem oda hozzá, majd adtam az ajkaira egy szűzies csókot, de ő azt elnyújtotta, egy kisebb csókcsatára.
- Vigyázz magara. – suttogta ajkaimra, majd egy puszit rányomott, és elköszönt, majd visszament. Ahogy megfordultam Kevin gyilkos tekintetével találtam szemben magam, de én csak ördögien elmosolyodtam.  Szinte két perc alatt hazaértem a gyorsaságommal, de nem hittem, hogy követnek is.
- Minek jöttél utánam? – kérdeztem utálatosan.
- Mivel nincsen hol aludnom, így gondoltam itt meghúzhatnám magam. – rántotta meg a vállát, majd arrébb lökve bejött az ÉN  házamba
- Hogy a tökömbe tudsz bejönni? Tudtommal, amíg be nem hívnak addig nem jöhetsz be!
- De ne zavarjon édes, hogy te már rég halott vagy, így bejöhetek. – mondta, én pedig a legszívesebben fel tudtam volna képelni. Megmutattam neki a vendégszobát, majd elköszöntem tőle, és elmentem és is aludni.

jó éjszakát kicsim H xx – jött az üzenet Harrytől.

Neked is. csók :* - köszöntem el én is tőle, majd elvittek az álommanók magukkal.

Két komi után jön a kövi rész :*

3. Rész Éhség.

Eliz

„Mert ezek gyilkosok voltak”. Hogy érti ez a vénség, hogy gyilkosok? Ők? Ugyan már. Egyszerű pornépek, akikből jól lehet lakni. Tényleg.. a kajáról jut eszembe! Éhes vagyok. Erről egyik jó barátom jut eszembe. Ő szintúgy vámpír, csak Ázsiában van már egy jó ideje. Horan barátom nem szereti kímélni az emberi fajt.
- Hogy érted azt, hogy gyilkosok? – kérdeztem Olivert.
- Hát nem is emlékszel? Az ezerkilencszázas évektől, sőt, még előtte is, az őseik vámpírvadászok voltak. Mára, az ifjak ezeket már nem tudják, hiszen ők már nem vadászok, mert úgy tudják az emberek, hogy az összes klán már kihalt.
- Nem úgy hívták anyám szeretőjét? Azt hiszem, hogy az is Styles volt. – gondolkoztam el.
- De igen. – bólintott rá. Oliver nagyon nem szívleli ezt a családot, de nem hiszem, hogy majd pont ezek fognak minket megölni. Könyörgöm 124 éves vagyok, Oliver meg 169. Semmi esélyük. Helyemről felálltam, majd kimentem a szabadba. Orromra, egy fehér kis pötty hullott le az égből. Na most, vagy én köptem le magam, vagy tényleg esik a hó. Felnéztem az égre, és gyönyörű hópelyhek estek rá a hajamra, a földre. Rólam tudni illik, hogy utálom a havat. Mindig is utáltam. Mi ebben a jó? Hideg, majd ha elolvad  egy ocsmány latyak marad utána. Kinek kell ez? Fuj! Annyi előnyöm viszont van, hogy nem érzem sem a hideget, sem pedig a hőséget, kivéve persze akkor, ha leveszem a nyakláncom, mert akkor a nap szénné éget. Kezeimet zsebembe süllyesztettem el, majd úgy indultam el a város szívébe. A hó egyre jobban hullott, és én legszívesebben elküldtem volna az anyjába. Bementem az egyik parkba, és ott az egyik pavilonba.  Ahogy körbementem ott, egy srác ült az egyik padon. Közelebb merészkedtem hozzá, hogy jól megnézzem.
- Szia Eliz. Figyu’, sajnálom, hogy a múltkor úgy viselkedtem. Volt már bennem némi alkohol. Tényleg sajnálom. – szabadkozott Harry.
- Ugyan már. Egyáltalán nem haragudtam, de te hogy hogy itt vagy?- kérdeztem kíváncsian. Az orra hegye piros volt, ami nagyon édessé tette. Olyan volt, mint Rudolf.
- Otthon nem volt senki sem, és gondoltam eljövök sétálni egyet. És te?
- Hát öhm.. ~ most mi a faszt mondjak neki? Azt, hogy éhes vagyok, de rohadtul, és azért jöttem ki, mert ölni támadt kedvem?~ Anyumék otthon összekaptak. – mondtam Harrynek. Szerintem ez elég hihető hazugság volt.
- Értem. Esetleg nincsen kedved meginni egy teát? – kérdezte Harry mosolyogva. Ez a mosoly… annyira szívszorító számomra.
- Ha nem zavarok.. - mosolyogtam rá. Nemlegesen megrázta a fejét, és a fejével maga elé bökött, hogy induljunk. Mellé léptem, majd elindultunk. Csendben mentünk a havazásban. Ez egy nyálas filmben eléggé meghitt pillanat lenne, de ez a valóság. Csöndben haladtunk egymás mellett, de kisebb bökéseket észleletem a kézfejemnél. Lepillantottam az említett részre, és elmosolyodtam, mert Harry gondolkozott azon, hogy meg merje e fogni a kezemet, vagy sem. Látványosan elmosolyodtam, majd én cselekedtem, és tenyeremet belehelyeztem az övébe. Felnézett rám, majd szélesen elmosolyodott. Lefordultunk az egyik sarkon, és lassacskán meg is érkeztünk.
- Ugye, most harmadszorra bejössz? – kérdezte Harry.
- Hát, ha behívsz, akkor mindenképpen. – mosolyogtam rá. Megfogta a kezemet, majd elővette a kulcsait, és kinyitotta az ajtót. Bement előre, hogy felkapcsolja a lámpákat, de én kint álltam.
- Na mi van? Miért nem jössz be?- kérdezte.
- Mondom. Majd bemegyek, ha behívsz.
- Neked külön kérvényt kell benyújtani? – nevetett fel. Megrántottam a vállam, és csak vártam. – Megtisztelnél azzal, hogy bejössz ebbe a házba? – hajolt le előttem, majd kezeivel a nappaliba mutatott. Végre valahára átléphettem ezt a küszöböt, és bementem a házba. A nappali, ami elém tárult hatalmas volt. Jó az enyémnél nem nagyobb, de ez mellékes.  Lesegítette rólam a kabátomat, majd felakasztott azt a fogasra. Elindult a házban valamerre, de én a nappaliban maradtam. A tévé melletti kisebb szekrénysorhoz mentem, ahol családi képek voltak kitéve. Szemeimmel végig pásztáztam az egész szekrénysoron lévő képeket, de az egyiken megakadt a tekintetem. Kapkodva vettem ki a szekrényből, majd néztem meg alaposan. Két nő van rajta, még gyerekkorukban, de a háttérben ott vagyok én. A kép hátuljára oda van firkantva, hogy 1956. Szóval ez egy 55 éves kép. Kettéhajtottam, majd a zsebem mélyére süllyesztettem, és Harry keresésére indultam.
- Eliz hol vagy? – hallottam meg Harry hangját. Beleszippantottam a levegőbe, és a szag után iramodtam.
- Itt vagyok. De jó illata van a teának. – mentem közelebb hozzá, majd a kezembe vettem a meleg folyadékkal teli bögrét. Visszamentünk a nappaliba, és ott kezdtük el elfogyasztani a teát.
- A szüleid mikor jönnek haza?- kérdeztem érdeklődve. Válaszul megrántotta a vállát, majd letette a kis üveg asztalra a bögréjét, majd a kezemből kivette az enyémet és ugyan oda lerakta. Derekamat megfogva húzott magára, majd arcomat két oldalt megfogva húzott le ajkaihoz. Ajkai gyengéden, de szenvedélyesen mozogtak az enyémen. Hatalmas tenyerét levezette hátamról a fenekemre, majd belemarkolt abba, én pedig felnyögtem. Nyakát vettem célul, és azt csókolgattam, miközben ő a hátamat simogatta. Éreztem a nyakában lévő édes vérét. Éreztem. ahogy a nyakában a vér egyre jobban lüktet, ami nekem egyre nehezebb. Érzem, ahogy szemem vérbe ömlik, és a fogaim kiéleződnek. Kínomban egy hatalmas nagy levegőt veszek, és elfordítom balra a fejem, majd kiugrok az öléből, és az egyik saroknak csapódok nagy erővel. Fájdalmasan nyögve tartom vissza magam édes nyakától, ami csak úgy vonz magához, mint a vas a mágnest.
- Mi történt? Rosszat tettem? – rohant oda hozzám Harry.
- Hol van a fürdő? – kérdeztem, miközben próbáltam a hajammal az arcomat eltakarni.
- A folyosó végén jobbra. – mondta Harry, de én már el is rohantam mellőle. A csap szélére támaszkodtam, és úgy próbáltam éhségemet lenyugtatni. A fa ajtó mögül kopogás hallatszódott, de ez egy idő után elhalkult, majd az ajtó nyitódását lehetett hallani.
- Minden rendben? – kérdezte aggódva,
- Persze, csak rosszul lettem hirtelen. – mosolyogtam rá bíztatóan.
- Biztos, hogy minden oké? Eléggé sápadt vagy!- pásztázott Harry.
- Persze biztos, de jobb ha megyek. – mondtam, és megindultam kifele a fürdőből, de Harry visszarántott, és egy édes csókot csent tőlem. Amikor elvált tőlem, megfogta a kezem, és kivezetett a nappaliba. Felsegítette a kabátomat, majd Ő is felvette a sajátját.
- Te meg hova mész? – kérdeztem meg Őt.
- Hazaviszlek. Nem úgy nézel ki, mint aki teljesen jól van. – mondta, majd előkapta a kocsi kulcsokat, de ekkor jöttek be az ajtón. Egy idősebb hölgy jött be, és vele együtt egy férfi. Gondolom házas párok lehetnek.
- Oh… öhm.. sziasztok. – köszöntötte őket Harry.
- Szia fiam. Hogy hívják a barátodat? – kérdezte a nő. Szemeivel szinte fel tudott volna falni, annyira bámult engem.
- Ő itt Eliz. Eliz, ők itt a szüleim. Anne, és Des. – mutatott Harry a szüleire. A nővel egymást firtattuk, és a két férfi csak nézett minket.
- ismerős vagy nekem. – lépett közelebb hozzám.
- Biztosan összekever valakivel. Kicsi ez a város. – mosolyogtam bájosan pedig belül már az éhségtől felfaltam volna őket.
- Lehet. Mindegy. Készültök valahova? – kérdezte Harrytől.
- Hazaviszem Elt. Sziasztok! – intett Harry feléjük.
- Viszont látásra. – köszöntem el illedelmesen, majd becsuktam a bejárati ajtót. Beszálltunk Harry kocsijába, és elindultunk hazafele.
- Hát ez…
- Kínos volt. – fejezte be helyettem Harry a mondatot.
- Az…de nem volt annyira vészes. – rántottam meg a vállam. Harry elmosolyodott, majd a váltóról a combomra tette nagy mancsait. Fejemet az ablak felé fordítottam. Egyre nagyobb a kísértés, és én egyre nehezebben fogom vissza magamat. Harry bekanyarodott a kocsifelhajtómra, és megkerülte a szökőkutat, majd leállította az autót.
- Köszi, hogy hazahoztál. De ha most nem haragszol, nem hívlak be, mert kitudja, hogy anyum és apum hogy reagálna.
- Semmi baj. De kiengesztelésül egy csókot kérek! – alkudozott Harry. Ajkaimat gondolkozás nélkül nyomtam övé ellen, majd elváltam tőle, és becsuktam a kocsi ajtaját. Berohantam a házba, majd a hátsó ajtón ki, mert muszáj valamit ennem, mert a hasam, nagyon szeret irányítani. Jut eszembe! Ha haza megyek felhívom Niallt, hogy mégis mi van vele. Igen az az üres pocimról jutott az eszembe. De ezzel most mi a gond? Szerintem semmi sem.

Elnézést a hosszabb kihagyásért, de ez a karácsony most nagyon hosszú volt. Remélem mindenkinek jól telt a karácsonya :* puszi: Sz. G

2. Rész "Boszorkány vagyok"

Eliz

Szombat késő délután van, és Lizzel megbeszéltük, hogy elmegyünk a King-be, így nekem itthon gyorsan fel kellett vérrel tankolnom maga, hogy eszembe se jusson az, hogy bárkire is rátámadjak. Bezártam a házamat, majd a vámpírsebességemmel három percen belül beértem, az adott időpontra. Liz vadul integetett felém, majd nagy mosolyal az arcomon oda mentem hozzá.
- Szia Liz. – ültem le vele szembe.
- Szia El. Beszélnem kell veled. Elég fontos dologról. – váltotta rögtön komolyra a szót. Körbenézett, hogy van e valaki a közelben, majd a kabátja zsebéből elővett egy pehelytollat. Becsukta a szemeit, majd valamit elkezdett motyogni. Láttam, ahogyan a toll felemelkedik a magasba, majd vissza le az asztalra.
- Ez… ez meg mi volt?- néztem rá nagy szemekkel.
- El… én boszorkány vagyok. – mosolygott rám szélesen, és boldogan Liz. Ajkaimról a mosoly lefagyott, majd egy komoly arcot vettem fel. Van egy boszorkányom! Már csak a gyémánt kell, és a fehértűz szikrája.– Hát nem is örülsz neki Eliz?- kérdezte csalódottan Liz.
- De igen Liz. De mégis hogy?- kérdeztem rá.
- Mivel a nagyim is az, így én is az vagyok.
- Anyukád? Ő Nem? – kérdeztem egyre kíváncsiabban. Liz nemlegesen megrázta a fejét, majd rendelt magunknak 1-1 eper séket.
- Eliz nézd. – mutatott a biliárdasztalra. – Az a göndör téged bámul.
- Harry a neve. – mondtam anélkül, hogy ránéztem volna.
- Menj oda.
- De én most veled vagyok nem pedig vele. 
- Nem érdekel. Én addig oda megyek Jameshez. – állt fel mellőlem, majd  oda ment James-hez, de ekkor már le is ültek a helyére.
- Kér esetleg valamit a szép hölgy? – mosolygott rám Csak Harry.
- Nem, de köszönöm az ajánlatot. Hogy vagy?- kérdeztem meg tőle.
- Most, hogy látlak egyre jobban. – kacsintott rám, majd nagy kézfejét az enyémre tette. Egy furcsa érzés kapott el. Hangokat hallottam a fejemben éristése alatt. ~Hulla.. öld meg… kínozd a végtelenségig~ – Mi lenne, ha te meg én lelépnénk innen? Úgysincsen otthon nekem senki. –  zavart meg Harry mély hangja. Arcára néztem, amin egy kaján vigyor foglalt helyet.
- Menjnünk. - ~legalább meglesz az esti vacsim~ - gondoltam magamban, majd Harry megfogta a kezem, és elindultunk hozzájuk a motorján. Leállította a motort, majd lesegített róla, elővette a kulcsokat, és előre ment. Megindultam volna utána, de a küszöbnél megtorpantam.
- Nem jösz?- kérdezte összeráncolt szemöldökkel.
- Én öhm… ne haragudj, de inkább megyek.
- De most miért? Valami rosszat mondtam?- kérdezte, majd karom után nyúlt.
- Nem dehogy! Csak… fáradt vagyok. ~ A  nagy lófaszt vagyok fáradt, csak nem tudok bemenni addig, amíg nem hívnak be. Kurva vámpír átkok közé tartozik ez is.~ - mosolyogtam Harryre.
- Értem. Akkor majd máskor, öhm… hazavigyelek?
- Nekem még van egy kis dolgom, de köszi. – éreztem, ahogy a fejem egyre jobban kezd hasogatni. – Szia Csak Harry.
- Várj! Holnap találkozunk?
- Nem. – szögeztem le bunkón, majd amilyen gyorsan tudtam elköszöntem tőle, és elrohantam. Berontottam idegesen a házba, majd lerohantam a picébe egy tasakért, de nyögéseket hallottam. A hang irányába indultam meg lassan, majd megláttam, ahogyan Oliver bácsikám el van terülve a földön, és majd meg fullad.
- Mi történt?- guggoltam le mellé, majd adtam pár kortyot a tasakomból.
- Nagyon fáj… könyörgöm menj fel, és csinálj valamit. – ordított fájdalmában. Felrohantam a nappaliba, és Liz nagyijával találtam szembe magam.
- Oh… jó napot Mrs Benson… segíthetek valamiben?
- Tudom, hogy mire készülsz Lizzel, de meg ne próbáld. Nem fogod vele kinyittatni a kiskaput. Nem hagyom, hogy kárt tegyél benne.
- Nem tudom, hogy miről beszél. – ráztam meg a fejem. – Én nem akarom Lizt bántani, hiszen jó barátom.
- De meggyengíted, és mivel ehhez nagy erő kell, így bele is halhat. Nem engedhetem ezt meg sem neked, sem a szeretteimnek. – Mondta Mrs Benson, majd elhagyta a házamat. Lerohantam Oliverhez, de ő fejét fogva a földön ült. Felsegítettem őt, majd felmentünk a nappaliba és leültettem a kanapéra.
- Miért kell neked boszorkány?
- Emlékszel, még 1890-ből Edwardra?- bólintott. – Miatta. Vissza akarom kapni a szerelmemet, de van egy nagyon furcsa dolog is még. Az, hogy van egy srác a suliban, aki ugyan olyan, mint Edward volt. Kívülről persze. Jó a közelében lenni, mert akkor olyan, mintha újra Edwarddal lennék. – mosolyodtam el.
- Hogy hívják a fiút?
- Harold Edward Styles.
- Micsoda? Styles? De hisz’… őket már réges régen kiirtották… ez hogy lehetséges? – szörnyülködött Oliver. Miről beszél ez az ember? Miről maradtam le?- Kerüld el Stylesékat!
- Mi? De miért?
- Mert azok gyilkosok voltak!

1, Rész. Miért olyan mint Edward?

Hát itt lenne az első rész. remélem tetszeni fog
két komment után következő rész
puszi: Sz.G

Eliz

Barátnőmmel az iskola felé haladunk az én legféltettebb kocsimmal. Egy hatalmas nagy fekete terepjáróval, aminek sötétített az ablaka, hiszen kitudja…a nap bármikor megégetheti a bőrömet ha nincsen rajtam a nyakláncom.  Egyedül Ő tud arról, hogy mi is vagyok valójában. Liz úgy tudja, hogy én állatokkal táplálkozok, de ezt csak azért mondtam neki, hogy ne rémisszem el magam mellől.
- Liz van egy nagyon rossz érzésem.
- Baj van El?
- Valami olyasmi…. úgy érzem, mintha a városba egy másik vámpír is érkezett volna. – Liz élesen szívta be a levegőt, és éreztem, hogy kényelmetlenül érzi most magát mellettem. – Ne aggódj nem lesz semmi bajod. Te vagy a legjobb barátnőm, vigyázok rád. – fogtam meg a kezét, és bíztatóan megszorongattam. Bólintott, majd kiszálltunk a kocsimból és befele igyekeztünk. James  az egyik jó barátom közeledett felénk mosolyogva.
- Sziasztok lányok.
- Helló James. – köszöntöttük egyszerre Lizzel.
„ Húzzál már te nyomorék a faszomba. Mit okoskodsz?”- csapódott a szekrény ajtónak egy srác. Tod a focicsapat kapitánya otthagyta őt, de éreztem, hogy valami nem stimmel. Élesen beleszívtam a levegőbe. Vér szag. Éreztem, hogy a metszőfogaim növekedésbe kezdenek, de Liz közbeszólt.
- Menj…menj be a legközelebbi mosdóba. Gyerünk!- lökött meg erősen, és én már rohantam is a mosdók felé. Nem érdekelt, hogy melyikbe, de az egyikbe berohantam. A mosdó falába, egy nagyot beleütöttem, majd a csap szélére támaszkodtam. Mélyen szívtam be a levegőt, majd lassan ki, és ezt még elismételgettem egy párszor. Belenéztem a tükörbe, de már nem voltak erek a szemeim alatt, és a szemem sem ált vérben. Egy megkönnyebbült sóhajt engedtem ki ajkaim közül, majd épp kiléptem volna amikor egy mellkasba ütköztem.
- Oh sajnálom. Azt hittem, hogy ez a… várj. Ez a férfimosdó. Miért voltál bent?- kérdezte a srác. Amikor felnéztem arcára, a felismerés szele végigfutott rajtam.
- Öhm…én csak… mindegy. Ki vagy?
- Oh de bunkó vagyok. Harold Edward Styles. Örülök hölgyem. – csókolt kézen. – És téged?
- Eliz Clarissa Hope. – néztem még mindig az arcát. A szemei… az arca... a mosolya, mint Edwarddé.
- Örültem a találkozásnak. – mondta Harold, majd bement a mosdóba. Bementem a 69-es terembe és leültem Liz mellé. Csengetéskor Harold belépett a terembe, és a mellettem lévő padba ült le. Elővette tankönyveit, és ekkor lépett be a tanára.
- Sziasztok én vagyok az új történelem tanár Rick Steve. Örülök a találkozásnak. Nem tudom hallottátok e már, hogy mi történt az előző tanárral. – kérdezte Rick és mindenki nemlegesen megrázta a fejét. – Állat támadás volt.  Súlyosan megharapta a nyakánál, és a teste teljesen szét volt cincálva, szóval egy perc néma csönddel emlékezzünk meg róla. – közölte a tanár úr, majd lehajtotta a fejét. A nagy lófaszt volt állat te seggarc én voltam!- szólalt meg a bensőm. Hogy miért cincáltam szét darabokra? Egyszerű… azért, hogy azt higgyék, hogy állat támadás volt. És nem, nem azért támadtam rá pont a töri tanáromra, mert bajom volt vele. Egyszerűen, csak éhes voltam. Barátnőm felém csúsztatott egy papír fecnit. „Te voltál El?”- ez volt ráírva. Én nemlegesen megráztam a fejem, majd fejemet Haroldhoz fordítottam. A tanár úr folyamatosan beszélt, de mi Harolddal, csak egymás tekintetét firtattuk. Éreztem, ahogy az oldalam találkozik Liz könyökével, így felé fordítottam a fejem.
- Tetszel neki.
- Liz… ezt inkább ne jó?
- Miss Hope, megismételné az előző idézetemet, amit Shakespearestől idéztem?- szólított fel a tanár, mire én csak megforgattam a szemeim.
- Nem fontolgat az, ki szívéből szeret, és szíve titkát bátran megmutatni kész. – feleltem tökéletesen a kérdésére.
- Kérem magukat figyeljenek a továbbiakban az órára, és majd szünetben megbeszélik a dolgaikat. – kért meg a tanár, mire teljes figyelmemet az anyagra szenteltem… mint ahogy már legalább százszor. Hát nem irónikus? Az átlagemberek, szokták ezt mondogatni, persze unalomból, de ez rám feltételek nélkül igaz.

***

Suliból rögtön autómat céloztam meg, majd végre beülhettem és hazafele tarthattam. Egyre rosszabb érzés fog el. Leparkoltam a házam előtt, majd bementem a hatalmas nagy faajtón. Valaki elsuhant mellettem. Táskámból elővettem a karómat, majd magam mellett tartottam. Oké, hogy vámpír vagy, de jobb az elővigyázatosság, hiszen lehet, hogy egy idősebb vámpírral van dolgom. Márpedig száz év az sok korkülönbség, és sokkal nagyobb hatalom van a kezében, mint nekem. Óvatos léptekkel közelítettem meg a nappalit, ahol a hátam mögött elsuhant volna megint a vámpír, de most gyors voltam, így a falhoz szorítottam.
- Oliver a frászt hozod rám. – Hát igen… Oliver nagybácsim a meglepetések embere.
- Én is örülök, hogy láthatlak unokahugicám. – nevetett fel hangosan.
- Hogy hogy erre? Mi járatban vagy itt?- érdeklődtem felőle, hiszen legalább már két éve nem láttam.
- Úgy gondoltam, hogy most egy kis ideig Imbloodban maradok
- Akkor téged éreztelek?- kérdeztem meg tőle, mire bólintott. Oliver bácsikám százkilencvenhat éves, és a kinézete szerint harmincöt éves.
- Este megyünk együtt vacsizni?- kérdeztem meg nagybátyámat.
- Még szép! De már most éhes vagyok. – fogta meg a hasát. Lementem a pincébe, majd egy nagy fagyasztóból elővettem egy tasakot, és visszamentem hozzá.
- Tessék. – adtam oda a tasakkal teli vért.
- Imádlak. Éhen halok. – mondta, majd magába is öntötte az utolsó cseppig a tasak tartalmát.
- Te nem vagy éhes? - nemlegesen megráztam a fejem, majd leültem mellé a kanapéra, és elkezdtük kivesézni az elmúlt két évet. Az idő annyira eltelt a mesélésekbe, hogy észre sem vettük, hogy már besötétedett.  Bementünk a belvárosba, és beültünk a King nevezetű kávézóba. Épp egy srác és egy lány ment kifele, amikor mi összenéztünk, és utánuk iramodtunk.  Lefordultak az egyik sarkon, így végre most már mi következtünk. Oliver bácsi a fiút, én pedig a lányt szabadítottam volna meg az élettől, amikor a srácra pillantottam, és eldobtam a lányt, Olivert pedig ellöktem tőle.
- Mi a fene? Épp ettem! Ne legyél már ennyire falánk. – mondta, de én nem fogalakoztam vele.
- Oliver vidd a fiút haza hozzám. Ne kérdezz. És meg ne merd még egyszer kóstolni!- szóltam rá, mire Ő a vállát megrándította, én meg a lánnyal maradtam.
- Kérlek…ne..ne bánts! – sírt keservesen a lány.
- Ki vagy a fiúnak? –kérdeztem, de éreztem, hogy alig tudok magamon uralkodni. Legszívesebben fogaimat belevéstem volna táplálékot nyújtó nyakába, és az utolsó lélegzetéig kiszívtam volna a vérét.
- A nővére. – sírt keservesen. Nyakánál fogva a falhoz szorítottam, és kényszerítettem arra, hogy a szemembe nézzen.
- Kint sétáltatok az erdőben, és egy állat megtámadott.
- Egy állat támadott meg. – ismételte meg, majd elengedtem a nyakát, majd a vámpír gyorsaságommal elrohantam tőle. Otthon levettem a cipőimet , majd Oliver bácsikám keresésére indultam.  Meg is találtam a nappaliban Harold eszméletlen testével együtt.
- Ugye nem csapolad meg, amíg nem voltam itthon?-kérdeztem, majd oda mentem Haroldhoz, és megfogtam a csuklóját. Még él.
- Nem, pedig nagy kísértés volt. Most pedig ha nem haragszol, én megyek még kajálni. Majd jövök.
- Jó, de a holttestet tűntesd el. Vidd be az erdőbe, vagy mit bánom én. – zártam le a témát, majd Haroldra fordítottam a figyelmemet. Beleharaptam a karomba, majd azt a szájához tartottam. Lecsúszott pár korty a száján, majd elvettem a karomat tőle. Most, hogy adtam neki a véremből vámpírrá változhat, de nem fogom átváltoztatni, mert ahhoz meg kéne ölnöm. Három nap után a vámpír vér kiürül a szervezetéből, így nem lesz probléma. Harold elkezdte a szemeit kinyitogatni, de gyorsan be is csukta a fénytől.
- Hol vagyok? –kérdezte értetlenül. Körbenézett, majd felült.
- Nálam.
- Hogy kerültem én ide?- kérdezte.
- Nem emlékszel semmire sem?- kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Hát… csak képek villannak be. Az, hogy megtámadnak, és hogy Gemma felordít, meg hogy éles fogak vésődnek a nyakamba. – nyúlt a nyakához, de nem érzett rajta semmit sem.
- Kaptál a véremből, így a sebed pillanatok alatt begyógyult. – értesítettem róla.
- Micsoda? Te… te vámpír vagy?- kérdezte rémült tekintettel, majd felállt, és elkezdett távolodni tőlem. Fél, rettegett, de ezt meg is értem. Felálltam, majd a vámpír sebességemmel a falhoz nyomtam, és a szemébe néztem.
- Nem kell tőlem félned. Elfelejted, hogy mi történt. Minden a legnagyobb rendben.
- Minden a legnagyobb rendben. – ismételte meg, a mondatomat, majd elengedtem tekintetét a hipnózis alól. – Gyere Harold hazaviszlek.
- Szólíts, csak Harrynek.
- Rendben csak Harry. Akkor gyere. – néztem rá, majd megindultunk az ajtó felé. Beültünk a kocsimba, és hazafurikáztam Harryt.
- Jó éjt Eliz, és köszi, hogy hazahoztál.  -  mosolygott rám, majd adott az arcomra egy puszit, és bement a házukba. Követtem Harryt, majd felmásztam az ablakpárkányára. Az ablakból néztem, ahogy az ágyára fekszik, és pötyögni kezd valamit a gépén. Éreztem, ahogy szédülni kezdek, majd leesek a párkányról, le egyenesen a földre. A pázsiton kúszva, szenvedve a kocsimhoz értem, majd bemásztam, és ott lehiggasztattam magamat. Mi volt ez az erő amit éreztem a házban? Borzasztó volt. A fejem még mindig hasogat, de érdekel. Itt maradtam még egy kicsit, majd beindítottam a motort, és az erdőbe vitt az utam. Ott még elmentem vadászni, mert hihetetlenül éhes lettem. Miért hasonlít Harry Edwarddra? Mi volt az az erő? Ha csak rágondolok, a fejem hasogat, és a testem elgyengül. Borzasztó érzés.

Prológus

Sziasztok! Egy új bloggal jelentkezem

és remélem, hogy 

elfogja nyerni a tetszéseiteket :* csók Sz.G

Eliz szemszöge:

Imblood, ahova ha ember költözik nem éli meg a holnapot. Egy hely ami maga a pokol. Egy hely amit úgy hívnak, hogy Imblood. Az anyám tizennyolc éves koromban egy akkori háborúban tűnt el, pontosabban nem eltűnt... ha nem elhurcolták. Akkor írtunk 1890-t, most pedig 2014-t.124 éve élek. 124 éve kegyetlenül a gyilkok, de hát ilyenek a vámpírok.  Rajtam kívül ebben a városban nem élnek vámpírok. Az erdőhöz közel élek, egy hatalmas nagy házban. Ennek a városnak is megvan a maga történelme, hiszen itt volt az a háború, ahol a vámpírok nyolcvan százalékát elhurcolták, vagy szíven szúrták. Életemben akkor talált rám először a szerelem. Szerettem a fiút, és ez kölcsönös volt. Életem egyetlen értelmét elvesztettem, aki egy gazdag nemes fia volt, de Ő egyáltalán nem viselkedett úgy, mint ahogy azt tőle megkövetelték. Fess férfi volt. Gyönyörű szemei voltak, amibe ha az ember lánya belenézett, elalélt tőle. Szerettem amikor karon öltve sétáltunk a portájukon, és mókás mendemondákat mesélt nekem. Ő tudta, hogy mi vagyok, mert elmondtam neki, hogy mielőtt őt megismertem volna, anyám két évvel korábban változtatott át. Egyedül a vámpírok közül én maradtam itt, a többiek meg elmenekültek. Néha Oliver bácskám hazalátogat, de azon kívül minden rokonom meghalt, vagy eltűnt. Évek óta keresek egy varázslót, aki a barátnőm utódja lehet, de eddig egyikben sem találtam meg a varázslatot, pedig akik születtek, azoknál ott voltam, és láttam ahogy megszületnek, de egyikben  sem volt varázs. Eliz Clarissa Hope vagyok. És az a legfőbb célom, hogy visszahozzam hozzám a szerelmemet a Hope gyémánttal. Eddig sosem bukkantam rá a nyomára, de érzem az erejét, mert ahol a Hope gyémánt van, ott a vámpír ereje gyengül, de csak ezzel hozhatom vissza szerelmem. Lehet, hogy önzőség, de nem érdekel, mert látni akarom a mosolyát, és érezni édes mézes ajkait az enyéimen. Inkább meghalok érte, minthogy újra elveszítsem, de nem fogom. Azt, vagy a gyémánttal, vagy anélkül, de visszahozom.

ui: A képességeket, a Vn-ból vettem, ugyanis azok valahogy hihetőbbek, mint a falon átjárkálás :) Sz.G